Óránként akár bruttó 3000 forintot is lehet keresni idén nyáron diákmunkával

A legnépszerűbb munkalehetőség idén is a vendéglátás, de gyakornokként mérnöki, informatikai vagy pénzügyi területeken jóval többet is lehet keresni.

  • Székács Linda

Az átlagos órabér bruttó 2000 forint körül alakul a 2025-ös diákmunka szezonban, de a legjobban fizető, jellemzően gyakornoki pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető - derül ki a Mind-Diák Szövetkezet lapunknak küldött friss felméréséből.

A diákszövetkezet szerint a 2025-ös szezonban is jellemzően a kereskedelem, turizmus és vendéglátás a legvonzóbb terület a diákok számára, hiszen itt gyakran szükséges előképzettség nélkül is találnak munkát. Például a Balaton környékén, ahol többnyire szállást is biztosítanak számukra.

"A legnépszerűbb nyári munkák között továbbra is előkelő helyet foglalnak el a fagyi- és bárpultos, a gyorséttermi kisegítő, illetve a pénztáros, árufeltöltő vagy promóter feladatkörök. Emellett a nyaralási szezon beindulásával a szállodák, hotelek, élményfürdők, strandok, rendezvényhelyszínek és a fesztiválok is egyre nagyobb számban keresnek diákmunkaerőt – recepciósként, reggeliztetőként, hostessként vagy animátorként is számos lehetőség kínálkozik a fiatalok számára" - írják.

Az átlagos munkabér a Mind-Diák szerint bruttó 1700-2500 forint között alakul. A minimum a mindenkori minimál órabérhez igazodik: ami bruttó 1 672 forint, míg középfokú végzettséget, érettségit igénylő munkák esetén bruttó 2005 Ft/óra.

Hozzáteszik, hogy ennek a többszörösét is megkereshetik a diákok, ha például jogosítvánnyal, speciális szaktudással vagy nyelvtudással rendelkeznek, vagy ha például gyakornoki munkát vállalnak.

Míg a könnyű fizikai vagy adminisztratív munkakörökben dolgozó diákok például általában 1700–1900 forint közötti órabérre számíthatnak, addig a mérnöki és pénzügyi területeken óránként 2000-3000 forintos óradíjak is lehetnek, az IT-szektorban pedig akár az óránkénti bruttó 4000 forintot is elérheti a bérezés.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.