A gyermekvédelmi törvény egyik fontos rendelkezését semmisítette meg az AB

Az érintett rendelkezést a kegyelmi botrány után szigorította a kormány, most pedig semmissé nyilvánította az Alkotmánybíróság.

Az Alkotmánybíróság 2025. május 15-i döntésében alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és megsemmisítette a gyermekvédelmi törvény egyik rendelkezését. Ez a szabály lehetővé tette, hogy a gyermekvédelmi dolgozókat végkielégítés nélkül bocsássák el, ha nem mentek át a kifogástalan életvitel vizsgálatán - szúrta ki a Telex.

A vitatott szabályozást 2024-ben, a

bicskei gyermekotthonban történt pedofilbotrányt

követően vezették be. A célja az volt, hogy szigorúbban ellenőrizzék a

gyermekvédelmi intézmények

munkatársainak életvitelét. A dolgozóknak egy 500 kérdésből álló kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben olyan magánéleti témák is szerepeltek, mint a nemi életük, alkoholfogyasztási és szórakozási szokásaik. Sokak számára ez sértő volt, és több intézményben – például a budapesti Cseppkő gyermekotthonban – tömeges felmondások történtek.

Az Alkotmánybíróság indoklása szerint az azonnali hatályú elbocsátás nem azonos a rendkívüli felmondással, így nem indokolható automatikusan a végkielégítés megvonása. A testület ezért eltörölte a vonatkozó rendelkezést, és megtiltotta annak általános alkalmazását.

A döntés azonban nem tiltja meg a kifogástalan életvitel vizsgálatát, de rögzíti, hogy az ebből fakadó elbocsátásnál a munkavállalók jogait is figyelembe kell venni.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.