A kormány döntése ellenére még mindig bizonytalan a pedagógusok januári béremelése
A Bizottság még nem írta alá a rendeletet, ami lehetővé tenné a nemrég bejelentett 32 százalékos béremelést.
A Bizottság még nem írta alá a rendeletet, ami lehetővé tenné a nemrég bejelentett 32 százalékos béremelést.
Világszerte az év leghallgatottabb dala a Flowers lett Miley Cyrus-tól, azonban a hazai listán nyomába sem érhet Azahriah-nak.
Vidéki egyetemek vezetnek a HVG 2024-es oktatói kiválósági rangsorában. A legjobb középiskolák többsége budapesti. Összegyűjtöttük, hogy mire adnak pluszpontot a Pécsi Tudományegyetem felvételijén - ezek voltak a hét legfontosabb hírei.
Megérkeztek a felvételi jelentkezések első eredményei. 2024-től több neves amerikai egyetemen is magyar diákok fognak tanulni.
Január 9-ig tart a keresztféléves felvételi ügyintézési időszaka, és ugyaneddig tudjátok az általatok megjelölt szakok sorrendjét is megváltoztatni. Mutatjuk, hogy mikor van értelme a sorrendmódosításnak.
Első helyen, több mint tizenhárom milliárd megtekintéssel továbbra is a világ egyik legidegesítőbb dala áll.
December 21-én elindult a 2024-es felsőoktatási felvételi. Mutatjuk, hol nézhetitek meg, milyen szakokra jelentkezhettek.
Világturné, barátságkarkötők és három telt házas Aréna koncert jellemezte az idei év legtöbbet hallgatott külföldi és hazai előadóit. Kitaláljátok, hogy kik szerepelnek a listákon?
Míg az első helyen a Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara szerepel, addig a második helyet már egy vidéki egyetem szerezte meg.
A nyelvvizsga és a tanulmányi versenyeken elért eredmények mellett már a szakképesítésért és rendezvényeken való részvételért is jár többletpont – így változtak a 2024-től érvényes felvételi pontszámítás szabályai a Pécsi Tudományegyetemen.
Összegyűjtöttünk pár olyan ötletet, amiket a hideg ellenére is érdemes kipróbálni akár barátokkal vagy a családdal.
Karácsonyi baltás télapó, Turbo Man és menedzserből lett hóember - összegyűjtöttük a szerintünk legrosszabb karácsonyi filmeket.
A televíziós műsorkészítés szakon végzett friss diplomások havi bruttó átlagkeresete majdnem eléri a 450 ezer forintot, míg a táncművészek fizetése kevesebb, mint 300 ezer. Mutatjuk a legmagasabb és a legalacsonyabb fizetéseket.
Összegyűjtöttük a világ legfurcsább karácsonyi hagyományait.
Állami ösztöndíjas hallgatóként is oda kell figyelnetek a féléves eredményeitekre, ugyanis a rossz teljesítmény esetében átkerülhettek önköltséges képzésre. Mutatjuk, hogy mit kell tennetek azért, hogy ez ne történhessen meg.
A hallgatói kiválóság alapján készített művészeti képzésterületi rangsor első helyén a Színház- és Filmművészeti Egyetem található, amivel az egyetem lekörözte a tavaly még az élen szereplő MOME-t.
A sztrájkbizottság belső felmérése alapján a tanárok egy jelentős része vállalna egy újabb tiltakozást, ha nem sikerülne megegyeznie a pedagógus-szakszervezetek képviselőinek a kormánnyal.
A Logischool iskolahálózat 10. évfordulója alkalmából bejelentette a tananyagának jelentős bővítését, amiben a mesterséges intelligencia (MI) szélesebb körű oktatása is szerepet kap.
A diákok már napokkal a tragédia előtt jelezték, hogy repedezik az épület, mégsem történt intézkedés az ügyben.
Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor - ismert költőink verseiből válogattunk. Most kiderül, hogy mennyire emlékeztek az irodalomórák verstanulásaiból.