Iskolai szünetek, érettségi, felvételi: minden fontos tavaszi dátum egy helyen

Nemsokára kezdődik a tavaszi szünet, azonban az érettségiző diákoknak ez az időszak a felkészülésről fog szólni, ugyanis már csak kevesebb mint két hónap van hátra az érettségiig. Összegyűjtöttünk minden fontos dátumot, amit tavasszal érdemes észben tartani.

Szóbeli középiskolai felvételi

A héten folytatódnak a szóbeli vizsgák a középiskolába felvételizők számára, amiket az intézmények március 20-ig tarthatnak meg. Az ideiglenes felvételi rangsorokat az intézmények várhatóan március 22-ig teszik közzé, a sikeres felvételről vagy elutasításról szóló határozatnak pedig a kiválasztott középiskoláktól 2024. május 2-án kell megérkezniük.

Tavaszi szünet

A hosszú hétvégét követően a közoktatásban tanuló diákoknak legközelebb 2024. március 28. és április 6. között lesz lehetőségük pihenni, ekkor lesz ugyanis a tavaszi szünet. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. március 27. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap pedig 2024. április 8. (hétfő) lesz. A technikumban tanuló diákoknak kicsit rövidebb ideig, 2024. március 27-től (szerda) április 3-ig (szerda) tart majd a tavaszi pihenő.

Érettségi

Az érettségizők utolsó tanítási napja 2024. május 3-án lesz. Szintén ezen a napon kezdetét veszik az érettségi írásbeli vizsgái, ami a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelivel indul és május 27-én az olasz nyelvvel ér véget.

Az emelt szintű szóbeliket júniusban tartják majd június 5–12. között. A középszintű szóbeli vizsgák pedig ezt követően, 2024. június 17–28. között lesznek.

A tavaszi érettségi pontos vizsgabeosztását ebben a cikkünkben nézhetitek meg:

Egyetemi felvételi

A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre leadott jelentkezések hiánypótlására az ügyintézési időszakban 2024. március 25-től július 10-ig lesz lehetősége a felvételizőknek. Ekkor lehet majd például a bizonyítványt, nyelvvizsgát vagy egyéb többletpontot igazoló dokumentumokat is feltölteni.

A ponthatárok kihirdetésének ideje várhatóan 2024. július 24. lesz.

Témahetek

A Digitális Témahetet 2024. április 8-12. között, a Fenntarthatósági Témahetet 2024. április 22-26. között fogják megtartani.

Országos mérések

A tanulóknak ebben a tanévben az alábbi méréseken kell részt venniük:

  • 4. és 5. évfolyam: szövegértési és matematika mérés
  • 6-11. évfolyam: szövegértés, matematika, természettudomány, és idegen nyelvi mérés az angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében
  • 5-11. évfolyam: digitális kultúra és történelem kísérleti mérések

Ezekre 2024. március 4. és 2024. június 3. között kerül sor.

Általános iskolai beiratkozás

Az általános iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2024. április 18-19-én kell beíratni.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.