Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A 20 éves kecskeméti lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy a tabletjén a kamerát bekapcsolta.
A fiatal lány a közösségi médiában látta meg a magyar pár álláshirdetését, amelyben Tenerifére kerestek alkalmazottat egy lovardába. Fizetségképpen pedig szállást és étkezést kínáltak - írja a police.hu.
A lány ezután telefonon beszélt a párral, majd útnak indult a Kanári-szigetekre. Amikor kiért, azonban a megbeszéltekhez képest rosszabb körülmények fogadták. Ráadásul a 20 éves ekkor szembesült azzal, hogy a munkát adó pár női tagja elutazott, így annak kedvesével és egy másik magyar párral maradt a tanyán, akik szintén munkavállalók voltak.
A kollégák eleinte kedvesnek tűntek, hiszen többször is elvitték a fiatalt a lovardától több kilométerre lévő városba. Az utolsó napon hajnalban azonban rátörtek a lányra, és a fuvarokért 115 eurót követeltek tőle. A páros férfi tagja elvette a fiatal telefonját, és azt mondta, csak akkor adja vissza, ha fizet. A lány ezt nem hagyta annyiban, vissza akarta venni a telefonját. A dulakodás közben azonban a férfi úgy leterítette, hogy a 20 éves orra betörött. Ezután odaadta a pénzt, azonban ekkor a főnöke is belépett az ajtón, aki a munkatársak pártjára állt, és elkezdte ütlegelni, rugdosni.
A lány nagy nehezen ki tudott szökni az utcára, ahol nem talált senkit, ezután visszament az értékeiért, amit továbbra sem akartak neki visszaadni. A fiatal ezután ismét kiment az utcára, ahol egy arra járó spanyol pártól kért segítséget, akik értesítették a rendőrséget. A 20 éves csak ekkor kapta vissza a dolgait. A kihallgatásakor pedig kiderült, hogy volt annyi lélekjelenléte, hogy rögzítette tabletje kamerájával a bántalmazást, amit átadott a rendőröknek.
A lány miután hazajött a magyar rendőrséget is értesítette, akik a felvétel alapján gyorsan azonosították az elkövetőket. Egy 33 éves nőt önbíráskodásért, míg kedvesét, egy 54 éves férfit önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt hallgattak ki. A police.hu információi szerint a lány munkaadójának, egy 57 éves pécsi férfinak súlyos testi sértés miatt kell felelnie, ám ő jelenleg külföldön tartózkodik, így felelősségre vonása későbbre várható.
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.