Felfüggesztették, majd visszahelyezték egy gyermekotthon bántalmazással vádolt igazgatóját

A felfüggesztést ugyan nem verték nagy dobra, de a vádakat sem tagadta akkor a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, aki a fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatóját el is távolította, majd visszahelyeztette.

  • Rodler Lili

Az eset tavaly szeptember közepén történt amikor Páger Pál Attilát, a fóti gyermekotthon igazgatóját, csendben eltávolították egy autista kisfiú bántalmazásának gyanújával. Akkor a történéseket a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság egy közleményben jelezte csendesen, de a Telex miatt ismerte meg a történetet a nyilvánosság, akiknek egy belsős forrás mesélt a részletekről.

A hírportál még akkor megkereste az írintett igazgatót és a főigazgatóságot, de az ügyel kapcsolatban nem reagáltak semmit és nem osztottak meg bővebb részleteket. Amit az üggyel kapcsolatban tudni lehet, az a közleményben olvasható, miszerint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság jelzést kapott annak gyanújáról, hogy a Károlyi István Gyermekközpont intézményvezetője fizikailag bántalmazott egy ellátott gyereket.

Cséplőné Gönczi Veronika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatójának nevében kiadott közlemény szerint az ügy kivizsgálása céljából a főigazgató asszony haladéktalanul rendőrségi feljelentést tett és azonnali belső vizsgálatot rendelt el, foglalta össze a Telex

Az is szerepelt a közleményben, hogy az ügy további részleteiről a vizsgálat lezárultáig nem ad tájékoztatást.

A fóti gyermekotthonról később már csak decemberben lehetett hallani a hírekből, mivel egyike volt azoknak az intézményeknek, amelyeket Magyar Péter meglátogatott. Magyar élőben közvetítette a Facebook-oldalán, hogy nem engedték be az otthonba. A hírportál pedig kiszúrta, hogy Magyart az a Páger Pál Attila fogadta igazgatóként, akit a gyerekbántalmazás gyanúja miatt szeptemberben a pozíciójából felfüggesztettek.

Kiderült, hogy a főigazgatóság még novemberben kiadott egy közleményt, rövidke indoklással, hogy november 7-től a korábbi intézményvezető újra ellátja a pozícióját.

Bővebb indoklással nem szolgáltak, illetve arról sem tájékoztattak senkit, hogy mi lett a belső vizsgálat eredménye. Ez utóbbi miatt, pár nappal ezelőtt, a Telex felkereste a főigazgatóságot és a Belügyminisztériumot is. A cikkük megjelenéséig nem kaptak választ egyik kérdésükre sem.

Mivel a fóti gyermekotthon a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság körzetébe tartozik, így a hírportál megkérdezte tőlük, hogy tettek-e feljelentést a fóti rendőrségen az ügyben. A rendőrség azt az információt adta, hogy érkezett feljelentés és a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott büntetőeljárást. Illetve ez szerepelt a válaszlevelükben:

„A nyomozó hatóság az eljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – megszüntette”

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.