Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Megnéztük mennyivel tud többet, mint a versenytársai.
Online nyelvet tanulni manapság már nem újdonság, viszont a jól ismert applikációk – a mesterséges intelligencia forradalmának köszönhetően - folyamatosan új fejlesztéseket kapnak. Most viszont a jól ismert Duolingo, TalkPal és Langotalk mellett feltűnt egy új versenytárs, a Praktika.ai.
Miben más, mint a többiek?
Ami elsőre feltűnik az applikációval kapcsolatban, hogy kifejezetten realisztikus animációt kaptak a „nyelvtanárok”, akik segítenek elsajátítani az alkalmazásba betáplált nyelveket. A leírásban ki is térnek arra, hogy az élethű arcokkal próbálják elérni, hogy a tanulás során tényleg olyan érzése legyen a felhasználónak, mintha egy igazi ember oktatná őket.
A Praktika.ai legnagyobb erőssége a többi alkalmazással szemben, hogy nemcsak szöveges csevegést, illetve hangos gyakorlatokat kínál, hanem a mesterséges intelligencia segítségével élethű párbeszédeket lehet generálni. Ráadásul a különböző AI-avatárok pedig mind különböző akcentussal és személyiségekkel rendelkeznek (például amerikai üzletember, spanyol utazó, francia pincérnő), így a nyelvhasználat életszerű kontextusba kerül.

Összeszedtük, hogy mik az előnyei és a hátrányai:
Előnyök:
Hátrányok:
Mivel nagyon új az alkalmazás így egyelőre még csak 9 nyelvet lehet vele tanulni, de a fejlesztők azt ígérik, hogy hónapokon belül legalább megtriplázzák ezt a számot.
Ezzel szemben a Duolingo?
A Duolingót senkinek sem kell bemutatni: 2011 óta több millió felhasználót vezetett be az idegennyelvek világába. A klasszikus verziót főleg olvasásra, szókincsre és nyelvtanra optimalizálták – színes képekkel, napi célokkal és folyamatos értesítésekkel motivál.
Vetélytársat kap a Duolingo, hamarosan a Google Fordítón is lehet majd nyelveket tanulni
A Duolingo Max viszont már mesterséges intelligenciát is bevet: a „Explain My Answer” funkció például elmagyarázza, miért rontottad el a választ, a „Roleplay” pedig AI-val folytatott párbeszédet kínál – legalábbis szövegben.
Előnyei:
Hátrányai:
A Duolingo esetében több mint 40 különböző nyelvet lehet tanulni, ráadásul akár teljesen alap szintről kezdve.
Mind két app jó, csak éppen másra
A Duolingo segít megszokni a nyelvet, és könnyen elérhető akár teljesen kezdőknek is. A Praktika.ai viszont ott kezd igazán erős lenni, ahol a Duolingo elengedi a kezed: a beszéd, kiejtés és kommunikációs helyzetek gyakorlásában.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.