Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nemcsak új szavakat sajátíthattok el a Lingvist nevű ingyenes alkalmazással, hanem a nyelvvizsga részei szerint csoportosított feladatokat, kommunikációs helyzeteket is megoldhattok, illetve a nyelvtani szabályokat is átismételhetitek.
A Lingvist nevű ingyenes appal angolul, németül, franciául, spanyolul és oroszul tanulhattok. A szavakat egyrészt témák szerint csoportosítva sajátíthatjátok el: mondatokba kell beillesztenetek az adott kifejezés idegen nyelvi megfelelőjét.
De nem csak ez az egyetlen lehetőség: különböző minikihívásokat oldhattok meg, amelyeket ráadásul a nyelvvizsgákon előforduló vizsgarészek - beszédkészség, nyelvtan, hallott, illetve olvasott szöveg értése - szerint csoportosítottak.

Például meg kell hallgatnotok egy kérdést, majd ki kell választanotok a helyes választ, egy hirdetés szövege alapján kell el döntenetek, hogy melyik állítás igaz a felsoroltak közül, egy újabb kihívásban pedig a megadottak közül kell behelyettesítenetek a helyes igealakokat a mondatokba.
A nyelvtani szabályokat szintenként csoportosítva is megtaláljátok az alkalmazásban. A Lingvistet iOS-ra innen, Androidra pedig innen tölthetitek le.
Ez a nyelvtanulás legjobb módja: a kedvenc zenéitekkel fejleszthetitek a tudásotokat
Egy napot sem tudtok elképzelni a fej- vagy fülhallgatótok nélkül? Nem is kell. Ezekkel az alkalmazásokkal nemcsak zenét hallgathattok, hanem az adott nyelvet is gyakorolhatjátok, a szövegértési képességeteket, a kiejtéseteket és a szókincseteket fejleszthetitek.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.