Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Még mindig égető probléma sok záróvizsgázott hallgató esetében a diploma megszerzése. Ugyanis hiába a sikeres államvizsga, nyelvvizsga hiányában nem vehették kézbe a diplomájukat. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók és a lehetőségek is, amelyekről fontos tudnotok.
93 415 - ennyi "beragadt" diplomát számolt össze az Oktatási Hivatal idén június végéig. Ahogyan azt mi is megírtuk, a nyelvvizsga hiányában át nem vehető oklevelek csökkentésére több lehetőség született már.
Ilyen volt a diplomamentő program is
A kormány 2014-ben diplomamentő programot indított, ez tavaly újraindult, és idén tavasszal pedig még egyet indítottak. A program keretében többek között angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol képzésre lehetett pályázni. Körülbelül három hónapos tanfolyamnak feleltek meg ezek a képzések, amelynek a támogatási mértéke fejenként maximum 300 ezer forint. Ezzel a statisztikák szerint több ezer diplomát sikerült megszerezniük a résztvevőknek, de a hiányzó diplomák számán jól látszik, még mindig túl sok oklevélről van szó.
Nyelvtanulási diákhitel
Az október elején elindult nyelvi diákhitel többek között erre a problémára is lett kitalálva. A nyelvi diákhitelt (amely 100-500 ezer forint közötti összeg lehet) aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, illetve olyanok vehetik fel, akik a tanulmányaikat már befejezték, de nyelvvizsga hiányában még nem kapták meg a diplomájukat. A sikeres nyelvvizsga letételét követően - a legtöbb idegennyelv esetében - a hitel kamata 0 százalék lesz.
Hány óra kell egy nyelv megtanulásához? Érdekes lista az időbefektetésről
Gondolkoztatok már azon, hogy vajon milyen idegen nyelveket lehet a legkevesebb idő alatt megtanulni? Itt egy lista, ami tetszeni fog, ha időhiányban szeretnétek egy (újabb) nyelvvizsgát.
Meddig lehet benyújtani?
A sikeres felvételi után, akiket államilag támogatott képzésre vettek fel, aláírnak egy hallgatói szerződést, amelyben az is szerepel, hogy a képzési idő másfélszeresén belül megszerzik az oklevelet, ennyi idő alatt tehát a nyelvvizsgát is be kell mutatni, hiszen anélkül nincs oklevél sem. Ha ez nem teljesül, vissza kell fizetni az igénybe vett magyar állami ösztöndíj összegének 50%-át. Így tehát ha egy 6 féléves képzési idejű szakon tanultok, legfeljebb 9 félév áll rendelkezésetekre ahhoz, hogy diplomát szerezzetek, vagyis a végzés után még másfél évetek van nyelvvizsgázni.
Kedvezmény pedagógusoknak
A köznevelési törvény módosítása azt is tartalmazza, hogy a pedagógusok akkor is elkezdhetnek tanítani, ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diplomájuk kiadása. Ettől függetlenül ugyanúgy kaphatják a diplomás bérezésnek megfelelő összeget.
A nyelvvizsga kérdésköre egyre jobban érinti az egyetemi felvételit is, mint kiderült a 2020-as keresztféléves felvételi ezalól még kivételt jelent.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Végzősök, figyelem! Ezeket a nyelvvizsgákat fogadják el a diplomához
Ha hamarosan diplomáztok, de még nincs nyelvvizsgátok, nem mindegy, hogy milyen bizonyítványt szereztek. Nem minden típust fogadnak el a diplomához. Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.