Egyes állam által nyújtott támogatások adómentességének törvénybe iktatását kezdeményezi kedden benyújtott törvényjavaslatában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.
Egyebek mellett 2018. január 1-jétől adómentes lenne az első sikeres nyelvvizsga és az első emelt szintű, idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjának jogszabály szerint megtérített összege - írja a Magyar Idők.
A benyújtott dokumentum kitér arra is: az állam vissza nem térítendő állami támogatásként 2018. január 1-jétől a gyermekvállaláshoz kapcsolódóan elengedi a gyermeket vállaló, illetve nevelő nők diákhitel-tartozásának meghatározott részét vagy annak egészét.
A most prezentált javaslat kezdeményezi az elengedett összeg adómentességét. Emellett a javaslat alapján adómentessé válik a munkáltató által a diákhitel törlesztéséhez kifizetett juttatás az előírt kötelező törlesztőrészlet erejéig, de havonta legfeljebb a minimálbér 20 százalékáig terjedő összegig.