Négy hét alatt magyarul: intenzív nyelvtanfolyam erasmusos diákoknak

Most kezdik meg az ősztől Magyarországon tanuló külföldi diákok azt az intenzív nyelvi kurzust, ami egészen a tanév kezdetéig, vagyis szeptember elejéig fog tartani.

  • Eduline

A magyar nyelvi kurzusok európai viszonylatban is népszerűek, az év közben az Erasmus programmal hazánkban tanuló kb. 2200 külföldi hallgató közül 200 él az előzetes nyelvtanulási, ismerkedési lehetőséggel. Ezekben a hetekben Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden zajlanak a nyári nyelvi kurzusok.

Hagyományosan sok hallgató érkezik ilyen ösztöndíjjal Németországból hazánkba, így a nyelvi előkészítőkön is ők vannak a legtöbben (25%), valamint a Finnországból és Spanyolországból érkező hallgatók körében kiemelkedően népszerű még az intenzív nyelvtanulási lehetőség.

Bata Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem programmenedzsere elmondta, náluk idén nyáron egy augusztus 1-jén megkezdett, négy hétig tartó nyelvtanfolyam alapozza meg a külföldi diákok további boldogulását. A 47 török, német, olasz, lengyel, francia, cseh, litván, román, angol, horvát fiatal napi 6 órában sajátítja el itt a nyelv alapjait, hogy a kurzus végére képessé váljon az alapvető magyar nyelvű kommunikációra.

„Természetesen ez még nem teszi őket képessé arra, hogy szeptembertől magyar nyelven hallgassák az óráikat, de az 1 hónapos ittlét alatt barátokra lelnek, összerázódnak az erasmusos társaságok, és ősztől már otthonosabban mozognak a városban, merik használni a nyelvet – mondja Ágnes.

Hernádi Levente

Idén is van több olyan hallgatójuk, aki nem a nulláról kezdi a nyelvvel való ismerkedést. Egyikük Disney-rajzfilmeket nézett magyar nyelven és magyar felirattal, ezzel próbálta előképezni magát; míg egy másik fiatal a televízióban hallotta ezt a számára furcsa, de dallamos nyelvet, és mivel nagyon megtetszett neki, ezért pályázott a lehetőségre.

A fiatalok tanórákon kívüli idejét spontán és szervezett programok töltik ki, például éjszakai fürdőzés az Anna-fürdőben, vagy a hétvégék alkalmával a fővárosba és Ópusztaszerre látogatnak. Ők a szabadidős programok során olyan feladatokat is kapnak, melyek a magyar tanulásukat, a nyelv valódi helyzetekben való használatát is segítik.

Magyarországról pedig mintegy 250 hallgató indul útjára ezekben a napokban, hogy hasonló nyelvi kurzuson vegyen részt abban az európai országban, ahol az ösztöndíjas időszakát tölti majd. A magyarok 24 tanulható „kis nyelv” közül választhatnak, így idén nyáron többen tanulnak bolgárul vagy baszkul, sőt Spanyolországban már a regionális nyelvek közül is választhatják a katalán, galíciai vagy valenciai nyelvjárást.

eduline

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.