Üzent a tanároknak és a diákoknak Palkovics: ilyen tanév vár rájuk

A lehetőségek és esélyek tanéve - az oktatási államtitkár szerint ez vár a diákokra és a tanárokra. Palkovics László csütörtökön Nagykőrösön, a nemzeti tanévnyitón beszélt erről. Balog Zoltán miniszterhez hasonlóan ő is nagyon-nagyon optimista volt.

  • Eduline
MTI / Kovács Attila

Palkovics László azt mondta: ez lesz az első olyan teljes tanév, amely stabil, kiszámítható, nyugodt rendszerben telik, az a keretrendszer, amelyben tanár és diák a feladatára tud koncentrálni, felállt. 

Kifejtette: a decentralizáció és a tankerületi központok átalakítása révén a szükséges források biztosításával, a fenntartás és a működtetés egy kézbe vonásával, az intézményvezetői jogkörök megerősítésével egyértelművé váltak a felelősségi és irányítói szerepek.

Kitért arra is, hogy a most induló iskolafejlesztések, a pedagógusbér-emelések következő lépcsője, az átalakított tanárképzés hozzájárul ahhoz, hogy modernebb környezetben, versenyképesebb bérrendszerrel induljanak neki az új tanévnek. 

Hozzátette: a feladatokkal még nem végeztek, de soha nem is fognak, mert az oktatási rendszer nem statikus, és szereplőinek sem szabad annak lennie.

Vége van az átmeneti nehézségeknek az oktatásban - legalábbis a miniszter szerint

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint "vége van az átmeneti nehézségeknek, a dolgok a helyükre kerültek", biztonságosabban indul a tanév, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Legalábbis erről beszélt a nemzeti tanévnyitón, amelyet Nagykőrösön tartottak. Balog Zoltán szerint vége van az átmeneti nehézségeknek, a közoktatás korábbi működési problémái megszűntek, ma egy bejáratott rendszerben kezdik el a diákok a tanulást.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu