Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megnézheti magát, aki ebből készülne az érettségire: szakmai hibák, rossz térképek és források, zavaró fogalomhasználat. Az állami tankönyvet fejlesztő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szerint azonban a tanárok egyenesen szeretik a tankönyvet.
Szombaton szakmai vitát tartott a Történelemtanárok Egylete a tizedikesek történelem tankönyvéről, mely idén második éve van a diákok kezében. Saját értékelést készítettek, melyből kiderült, hogy a tankönyv 32 ábrájából mindössze kettő volt pontos, a 75 térképből 44 volt hibás. Ráadásul a javított kiadásban is előfordult, ha néhányat kijavítottak volna, újabbak is belekerültek - vélik a vitán megjelent szakemberek.
A 9. évfolyamos tankönyvet sem kímélték a TTE szaktanárai:
A 168 Óra beszámolója szerint tartalmában is komoly gondokat talált a TTE: a fogalomhasználat zavaró, ugyanis a 15-16 éves diákok számára nem magyarázzák meg a szövegbéli használat után az olyan kifejezéseket, mint szupremációs törvény, konfiskálják, szolgáló nemesség. A Habsburgokról a tankönyvben alkotott kép továbbra is elfogult, bár némi fejlődést is tapasztaltak a tanárok. I. Lipótot is úgy ábrázolják díszes ruhában, hogy nem teszik hozzá, hogy épp színházi maskarát viselt. (Bár a magyar történelem szempontjából lehetnek sérelmes politikai döntései a Habsburgoknak, a modern történettudománynak elfogultság nélkül kell bemutatnia az időszakot.)
Komoly hibák még, amiket az Index emelt ki:
Hiányoznak a korszak életmódját bemutató képek, túl sok zárójelet használnak, ami megakasztja az értelmezést és nehezíti a tanulást. Helyenként félrevezető is lehet, például a 19. század uralkodó eszméi leckében a marxizmus korai időszakáról is már negatívan írnak, miközben csak 1848-49 után válik jelentőssé Európa szerte. A kort meghatározó liberalizmust hétből négyszer negatív kontextusba foglalják, olyan utólagos értékítéletet is megfogalmaznak, miszerint "téves eszme".
Az OFI nem ment el az egyeztetésre, egy nappal korábban a honlapjukon közzétett írás szerint "a tanárok szeretik" a kísérleti tankönyvet. Ezt annak ellenére állítják, hogy az OFI által felkért értékelők is 2,8-3,2-es osztályzatokat adtak a diagramokra, ábrákra, fényképekre és táblázatokra is. Az OFI magyarázata szerint ők csak az új kerettantervet követték, mely a 19. század anyagát is kettévágja, így ennek megfelelően mutatták be. A 11. évfolyam tankönyve folytatja a kor eszméinek tárgylását, ezért manipulatívnak tartják a TTE állításait.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.