Rendőröket hívtak a Szegeden kiránduló váci osztályra
Rátok hívtak már rendőrt osztálykiránduláson? Egy váci gimnáziumi osztállyal nemrég ez is megtörtént.
Rátok hívtak már rendőrt osztálykiránduláson? Egy váci gimnáziumi osztállyal nemrég ez is megtörtént.
Eduline
Fantasztikus pályázat segítségével juthatnak el a hetedik osztályos tanulók a Kárpát-medence különböző településeire egy tanulmányi kirándulás keretén belül.
Eduline
Dicséretes, hogy csökkenteni akarják a tanulók terheit, ám az új Nemzeti alaptanterv egy ilyen központosított rendszerben semmilyen pozitív változást nem hozhat. A magyar oktatáspolitika minden modern nemzetközi trenddel szembemegy, és még a hazai hagyományokat is felrúgja – mondta a hvg.hu-nak Vass Vilmos, a 2003. és 2007. évi NAT-felülvizsgálatok szakmai vezetője.
Eduline
A jövő évi költségvetés szerdai parlamenti vitáján többek között az oktatás forrásainak növelése került terítékre.
eduline/mti
A busz tulajdonosának szavaiból az derül ki, költségcsökkentés céljából küldték azt a buszt, amit aztán a rendőrség már a parkolóból sem engedett kihajtani. A tulajdonos szerint azonban teljesen biztonságos volt a jármű, a saját gyerekét is felültetné rá.
Eduline
A kollégái által csak "fideszes tanár úrként" emlegetett napközis oktató milliókat emelt le a Szemere alapítványának számlájáról, végül csak 1592 forintot hagyott rajta. A pénzt a lap szerint visszafizette a fizetett szabadságra küldött tanár.
Eduline
Bár egyre több sajátos nevelési igényű (SNI) gyereket oktatnak átlagos igényű társaikkal együtt, vagyis integráltan, még mindig jelentős eltérések vannak egy-egy régió között - írja szerdai számában a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idei tanévre vonatkozó oktatási statisztikai tükrére hivatkozva.
MTI
Iskolai kórusok alapítására, valamint meglévő énekkarok munkájának támogatására hirdet százmillió forintos keretösszeggel pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A beadási határidő június 30-a.
Eduline
Holnap az általános iskolák hatodik és nyolcadik osztályos diákjai is vizsgát fognak tenni, mégpedig idegen nyelvből.
Eduline
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete alkotmányos normakontrollt kér.
Eduline
Meghalt egy dél-karolinai középiskolás, mert túl rövid idő alatt ivott meg sok koffeines italt - állapította meg az orvosszakértői vizsgálat hétfőn. Nem gyűzzük hangsúlyozni, hogy a vizsgaidőszak kedvelt gyorsítóját tilos túlzásba vinni.
MTI
Szülők hívtak rendőrt, így akadályozták meg, hogy a gyerekeiket szállító, siralmas műszaki állapotban lévő busz elinduljon az osztálykirándulásra - az egyik szülő erről Facebook-posztban számolt be, és egy fotót is közzétett a busz tükörsimára kopott abroncsáról.
Eduline
Semmit nem tehetnek a Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium alapítványának eltűnt pénze ügyében - közölte a Klebelsberg Központ.
Eduline
A Tanítanék Mozgalomból kiugrott, nemrég politikai pártot alapított iskolaigazgató utódját keresik.
Eduline
A tanítási napon szervezett "tanulmányi kirándulás" és az "erdei iskola" ingyenes köznevelési közszolgáltatás, de a szülőknek mégis fizetni kell érte - írja közleményében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete.
Eduline
A "fideszes" tanárként emlegetett napközis oktató több millióval léphetett meg, de eddig csak fizetett szabadságra kellett mennie.
Eduline
A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelenltette be az oktatási államtitkár vasárnap Budapesten.
Eduline
Kiírták a közbeszerzést 20 ezer tabletre, az eszközöket ötödikes diákok kaphatják meg, akik részt vesznek abban a digitális kísérleti programban, amelynek keretében kipróbálják, hogyan működik a hagyományos tankönyvek kiváltása digitális eszközökkel és egyéb tartalmakkal - mondta a Magyar Időknek Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos.
MTI
A budapesti Tüskevár iskola egyik osztályának tablóját a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megsüvegelte. Hogy miért?
Eduline