46 ezer diák kap hátizsákot a rendőrségtől

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) országos baleset-megelőzési bizottsága 181,7 millió forintos közbeszerzést írt ki 46 ezer hátizsák beszerzésére, a keretösszegtől az ajánlattevő akár harminc százalékkal is eltérhet - írta a Világgazdaság szerdán az Európai Unió közbeszerzési értesítője alapján.

  • MTI
MTI / Illyés Tibor

A kiírás szerint az önmagába hajtható kirándulótáskákat fel kell szerelni fényvisszaverő felülettel, ami a közlekedés során nagyobb biztonságot nyújt. 

A lappal az ORFK kommunikációs osztálya azt közölte, hogy a táskák általános iskolásokhoz kerülnek majd. Az csak később derül ki, hogy melyik évfolyam kapja a hátizsákokat, de a célcsoport elsősorban a már önállóan közlekedő korosztály. 

Mivel még tart a közbeszerzés, annak végső összegét egyelőre nem tudni, de az ORFK tájékoztatása szerint a csaknem 182 millió forint fedezi majd a 46 ezer hátizsák árát - írta a Világgazdaság.

Kétperces KRESZ-teszt: most kiderül, mennyire ismeritek a szabályokat

Vezetni tanultok? Pár kérdés, és kiderül, mennyire ismeritek a KRESZ-szabályokat.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.