Szeptember 8-ig lehet véleményezni azt a rendelettervezetet, mely szerint diákonként 26 ezer forintos egyszeri rezsitámogatást kapnak az egyházi iskolák. Miért jár 35 százalékkal több állami pénz ugyanazért a közfeladatért egy egyházi iskolának, mint egy civil alapítványi intézménynek, és hogyan szorítja ez ördögi körbe a nem egyházi magániskolákat? Halácsy Péternek, a Budapest School alapítójának véleménye.
Augusztus végén Tarr Zoltán minisztériuma bejelentette: rendelettervezet készült arról, hogy az egyházi iskolák diákonként 26 ezer forint egyszeri rezsitámogatást kaphatnak októberben. A rendelettervezet szerint ez az „azonos finanszírozás elvét” követi: azt terjeszti ki az egyházi iskolákra, ami az állami iskoláknak már jár.
Az ilyen hírek után menetrend szerint elindul az egyház-vita. Az egyik oldal felháborodik, hogy már megint ők kapnak, a másik megvédi őket, hiszen közfeladatot látnak el. Pedig nem az egyházakkal van baj. Ők élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a rendszer kínál nekik; bárki ezt tenné a helyükben. Arról lenne érdemes vitatkozni, hogy miért osztja el ezeket a lehetőségeket ilyen egyenlőtlenül a finanszírozási rendszer.
Először egy fogalmi zavart érdemes tisztázni. Magyarországon az egyházi iskolát általában nem nevezzük magániskolának.
Az OECD viszont egyszerűbb határt húz: ami nem állami működtetésű iskola, az private school. Ebben az értelemben az egyházi, az alapítványi, az egyesületi és a cég által fenntartott iskola mind magániskola. Ezért tűnhet nálunk a magániskolai szektor kicsinek, miközben a nem állami fenntartók szerepe valójában jelentős: a gimnazisták közel fele nem állami intézményben tanul.
Ennek a fogalmi zavarnak van haszonélvezője. A "minek támogassunk magániskolát?"-reflex így csak a szektor kisebbik, nem egyházi részére csap le, miközben a nem állami kör legnagyobb részét, az egyházi iskolákat, elkerüli a címke.
Ezen a nem állami körön belül ráadásul a finanszírozás sem bánik egyformán az iskolákkal. A 2026-os költségvetési törvény alapján az állam minden nem állami iskolában fizeti a tanulók pedagógusainak átlagbérét, egy rögzített tanuló-pedagógus arány szerint. Ez tanulónként számolva nagyjából évi 860 ezer forint.
És ezzel vége is: épületre, fűtésre, berendezésre, a tanárok képzésére vagy iskolapszichológusra ebből a jogcímből nem jut. Ezekre a működési költségekre az egyházi és a nemzetiségi önkormányzati fenntartók külön támogatást kapnak, évi 300 ezer forintot gyerekenként. A többi nem állami iskola semmit. Vagyis nagyjából 35 százalékkal több állami pénz jut egy egyházi iskolára, mint egy hasonló, más magánfenntartású iskolára.
És a különbség nem áll meg a működési támogatásnál. Amikor egy állami vagy önkormányzati iskolát egyház átvesz, az iskola épületét és felszerelését kérésére ingyen tulajdonba kell adni neki.
A nonprofit, nem egyházi fenntartású iskolák viszont sem a 300 ezer forintos működési támogatást, sem a mostani rezsitámogatást, sem az ingatlanátadás lehetőségét nem kapják meg: a rezsiemelkedést végső soron a szülői hozzájárulásokból kell fedezniük, az épületeikért pedig bérleti díjat fizetnek. Ezt belülről is látom: egy ilyen iskolának, a Budapest Schoolnak vagyok az egyik alapítója.
A különbségtétel mögött van egy fontos alkotmányos érv is. Az Alkotmánybíróság 1997-ben a vallásszabadságból vezette le az egyházi iskolák különleges finanszírozási helyzetét. Az érvelés érthető: a vallásszabadság ne csak azt jelentse, hogy szabad vallásos iskolát alapítani, hanem azt is, hogy a vallásos családok számára ez valódi választási lehetőség legyen. Ezért az Alkotmánybíróság indokoltnak tartotta az egyházi iskolák pozitív megkülönböztetését.
Azóta azonban eltelt közel harminc év, és maguk az egyházi iskolák is sokkal szélesebben írják le a szerepüket. Kézdy Edit, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója egy most megjelent, az evangélikus oktatás jövőjéről szóló interjúban alternatív pedagógiai módszerekről beszél a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek számára, esélyegyenlőségi programokról, és úgy fogalmaz: „laboratóriumként működünk”.
Ezek nagyszerű célok. És egyik sem egyházspecifikus. Egy nem egyházi nonprofit iskola ugyanúgy képes SNI-s gyerekeket támogatni, esélyeket teremteni és új pedagógiai módszereket kikísérletezni. Sőt, a magyar alternatív iskolák egy része évtizedek óta éppen ezt csinálja.
Ezért ma már nem az az érdekes kérdés, hogy indokolt volt-e 1997-ben külön támogatni az egyházi iskolákat a vallásszabadság védelmében. Hanem az, hogy ha ma már olyan társadalmi értékeket is finanszírozunk ezen keresztül, amelyek nem kötődnek a valláshoz, akkor ezek támogatását miért kötjük továbbra is az egyházi fenntartáshoz. Ha ugyanazt a közfeladatot és ugyanazt a társadalmi értéket egy másik nonprofit iskola teremti meg, miért érjen kevesebbet?
Erre persze könnyű azt mondani: miért adjon az állam pénzt egy iskolának, amelyik pénzt kér a szülőktől? Elsőre ez teljesen logikus érv.
A nem állami iskolák egy része nem egy nagy külső fenntartó pénzéből működik: maga a szülőkből és pedagógusokból álló közösség hozza létre és tartja fenn az iskolát. Ilyenkor a szülői hozzájárulás nem valamilyen extra szolgáltatás ára vagy tulajdonosi profitot finanszíroz, hanem gyakran egyszerűen az a pénz, amiből az iskola működni tud.
Csakhogy ha az állam az egyik nem állami iskola működési költségeit jelentős részben kifizeti, a másikét pedig nem, akkor az utóbbi honnan szerezze meg a hiányzó pénzt? A szülőktől.
Innen pedig már magától forog a kör: kevés közpénz, ezért magas szülői hozzájárulás. Magas hozzájárulás, ezért szűkebb, tehetősebb kör fér hozzá. És mivel fizetős és szelektív: minek támogatnánk?
A rendszer előállítja az indokot, amivel aztán kizár. Ördögi kör, és évről évre újraindul.
Kézdy Edit példája is azt mutatja, hogy az oktatási rendszernek szüksége van olyan helyekre, amelyek nemcsak működtetik a meglévő modellt, hanem új megoldásokat is kipróbálnak: új tanulásszervezést, olyan készségek tudatos fejlesztését, amelyekre a hagyományos iskola kevésbé figyel.
Nem az a lényeg, hogy előre tudjuk a választ, hanem hogy legyen lehetőség új megoldásokat kipróbálni, megmérni, tanulni belőlük, majd a működő módszereket más iskolákkal is megosztani.
Ennek Magyarországon komoly hagyománya van. Már az 1985-ös oktatási törvény engedélyezte a kísérleti és alternatív programokat, a rendszerváltás körül pedig sorra jöttek létre olyan iskolák, amelyek pedagógiai műhelyként próbáltak ki új módszereket. Sok mai alternatív iskola évtizedek óta ezt a szerepet tölti be.
Ha az evangélikus iskolarendszer ma laboratóriumként akar működni, az jó hír. És pontosan ugyanilyen értékes, ha ugyanezt egy másik nonprofit iskola csinálja. Az oktatáspolitikának nem azt kellene eldöntenie, melyik fenntartói forma jogosult kísérletezni, hanem azt kellene segítenie, hogy minél több működő új megoldás szülessen.
Erre a finanszírozás is használható lenne: ha társadalmi értéknek tartjuk az oktatási innovációt, akkor ezt közfeladatként lehet támogatni, függetlenül attól, hogy az adott pedagógiai műhely mögött egyház, alapítvány vagy egyesület áll.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint a magyar óvodások és iskolások negyede, a gimnazistáknak pedig közel a fele nem állami intézménybe jár. Nemzetközi összehasonlításban is magas ez az arány: a PISA 2022 szerint Magyarország a vizsgált 78 oktatási rendszer között a kilencedik helyen áll az államilag finanszírozott magániskolákba járó 15 évesek aránya alapján.Vagyis nem marginális jelenségről beszélünk.
Ha Magyarországon az oktatás jelentős részét nem állami szervezetek működtetik, ez önmagában legitim modell. De akkor a közpénz elosztását sem elsősorban annak kellene meghatároznia, hogy ki az iskola fenntartója, hanem annak, hogy milyen közfeladatot vállal.
Lehetne ezt másképp is csinálni. Az állam mondja meg, milyen közfeladatért mennyi közpénz jár: milyen hozzáférést kell biztosítani különböző hátterű családoknak, mennyire legyen átlátható a felvétel, legyen-e plafon a szülői hozzájáruláson, milyen eredményeket kell nyilvánossá tenni, milyen szerepet kell vállalni a társadalmi integrációban, és hogyan kell megosztani a kidolgozott pedagógiai megoldásokat a teljes magyar oktatási rendszerrel.
Aki összevethető közfeladatot és hozzáférési kötelezettséget vállal, kapjon összevethető működési finanszírozást; aki kevesebbet vállal, kapjon kevesebbet. De ezt ne önmagában az döntse el, hogy az iskola fenntartója egyház, alapítvány, egyesület vagy nonprofit cég.
Nem azt javaslom tehát, hogy minden nem állami iskolának automatikusan ugyanannyi pénz járjon, hanem azt, hogy ugyanazért a közfeladatért ugyanaz a finanszírozási logika érvényesüljön. A mostani rezsitámogatásnál éppen ez hiányzik: nem az dönti el a jogosultságot, hogy az iskola milyen feladatot lát el, hanem az, hogy ki a fenntartója.
Most ráadásul van egy ritka pillanat, amikor ezen ténylegesen lehetne változtatni, mert a rendelettervezet társadalmi egyeztetésen van. Az egyházi kapcsolatokért is felelős miniszter azért nyúl bele az oktatás finanszírozásába, mert az egyházi fenntartású iskolák rezsiköltségei megnőttek, és erre a problémára találtak 26 ezer forintot gyerekenként. Innen már csak egy lépés volna kimondani: ugyanez a támogatás járjon minden nonprofit, nem állami fenntartású iskolának, amely ugyanezt a köznevelési feladatot végzi.
Az egyházi iskolák az elmúlt években erős érdekérvényesítő képességet építettek ki, és ezzel önmagában nincs semmi baj. Ha ennek az a következménye, hogy több pénz jut oktatásra, annak örülni kell.
Éppen ezért lenne szép, ha amit kiharcoltak maguknak, azt most ők segítenék általános elvvé tenni: javasolják ők maguk, hogy a rezsitámogatás járjon minden nonprofit fenntartású iskolának, amelyik ugyanezt a köznevelési feladatot végzi. Nem azért, mert minden iskola egyforma, hanem mert ebben a kérdésben tényleg ugyanaz a probléma: mindenkinek ki kell fizetnie a villanyt, a gázt és a vizet.
Ez nem lenne nagy reform, csak egy kicsi módosítás a mostani rendeleten. Mégis fontos elvet mondana ki: ha közpénzből egy közfeladat költségét támogatjuk, akkor ne a fenntartó vallási vagy jogi kategóriája döntse el, ki fér hozzá.
Talán innen érdemes elkezdeni a vitát: nem arról, hogy kapjanak-e az egyházak, hanem arról, hogy ha jár, miért csak nekik?
A megemelkedett energia-, víz- és csatornadíjak miatt kaphatnak kiegészítő támogatást az egyházi fenntartású köznevelési és szakképző intézmények. A rendelettervezet társadalmi egyeztetése szeptember 8-ig tart.
A hetedikes lányok több mint 80 százaléka kapta meg tavaly a HPV elleni védőoltást, a fiúknál azonban még mindig kevesebben élnek a lehetőséggel. Pedig a korszerű oltási stratégia szerint a vakcina nemtől függetlenül ajánlott.
Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.
Nem mindennapi hibával kerültek a diákokhoz egyes nyolcadik osztályos magyar nyelvtankönyvek Szerbiában: a kiadvány borítóján a „Magyar nyelv” felirat helyett „Magar nyelv” szerepel.
Bár a szakképzési ösztöndíj már szeptemberre is jár, az első utalásra várhatóan októberig kell várni. Ekkor viszont egyszerre két havi összeget kaphatnak a diákok.
@eduline.hu „A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek
♬ eredeti hang - eduline.hu
Szeptember 8-ig lehet véleményezni azt a rendelettervezetet, mely szerint diákonként 26 ezer forintos egyszeri rezsitámogatást kapnak az egyházi iskolák. Miért jár 35 százalékkal több állami pénz ugyanazért a közfeladatért egy egyházi iskolának, mint egy civil alapítványi intézménynek?
Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.
A jelentés arra figyelmeztet, hogy az esetek nagy része rejtve marad, főleg azért, mert a gyerekek nem tudják, kihez fordulhatnak segítségért.
