Alföldi Róbert: a jelen hatalom oktatáspolitikája évek óta lépésről lépésre teszi semmissé a szentesi drámatagozatot

Az elismert színész, rendező egykor a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba járt.

Alföldi Róbert közösségi oldalán reagált arra, hogy a szentesi középiskolából szeptember elsején e-mailben küldték el az utolsó drámát tanító pedagógust, Pásztor Anikót.

A jelen hatalom oktatáspolitikája évek óta lépésről-lépésre teszi semmissé ezt a tagozatot, ami gondolkodó, szakmájukat elhivatottan művelő, szolidáris, nyitott fiatalokat nevelt fel és adott ennek az országnak.

- írta posztjában Alföldi, aki szerint ezzel a döntéssel vége van a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának.

 

Az Eduline-on korábban már részletesen beszámoltunk arról, hogy még 2024 júniusában az intézményvezető, Sipos Kitti Lídia váratlanul szerződést bontott az iskolát 25 éve támogató budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnáziummal. Ez ellen akkor a diákok, a szülők és neves művészek is csatlakoztak, így akkor sikerült megmenteni még a drámatagozatot.

A diákok most sem adták fel, Pásztor Anikó elbocsátása után két nappal az igazgatónő irodája előtt kezdtek ülősztrájkba. Nem sokkal később pedig a szentesi önkormányzat közleményt adott ki, amiben hangsúlyozták, kiállnak a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának és a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola munkájának megőrzése mellett, majd hozzátették: a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ kísérletet tett arra, hogy kiszorítsa a gimnáziumból a képzést, és annak átszervezését kezdeményezze.

Pásztor Anikó a Szeged TV-nek úgy fogalmazott, hogy már az előző tanévben megpróbálták ellehetetleníteni a munkáját, hiszen az óraszámát csökkentették.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.