Központ írásbeli 2025: meddig lehet jelezni, ha plusz pontokat találtam?

Ezt jó, ha tudjátok, ha a megtekintés után találtatok néhány pontot.

A héten a legtöbb középiskolában megtartották a megtekintéseket, ahol nemcsak megnézhettétek, hanem akár le is fotózhattátok a kijavított központi írásbeliteket.

(Ha a megtekintés pont a csütörtökre esett és a bombariadó volt abban a középiskolában, ahol korábban írtátok a vizsgát, akkor az igazgató egy másik napon biztosít erre lehetőséget)

Ha tüzetesen átvizsgáltátok a javítást, és találtatok pár plusz pontot, akkor az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a megtekintést követő első munkanap végéig (16 óráig), tehettek írásban észrevételt.

Az észrevételeket mindig az adott iskola bírálja el, melynek eredményét – határozat formájában, megfelelő indoklással - a benyújtást követő három munkanapon belül írásban kell közölniük.

 

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.