Négy diák jutott be a média OKTV döntőjébe egy újbudai gimnáziumból

Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, mozgóképkultúra és médiaismeretből melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.

  • Székács Linda

A főbb tantárgyakhoz képest jóval kevesebben, mindössze 123-an indultak idén az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) mozgóképkultúra és médiaismeretből. A verseny ebből a tantárgyból pályázatos formában valósult meg. A diákoknak az első fordulóban egy pályamunkát kellett beadniuk. Ez egy projektfeladat és a hozzá tartozó munkanapló, valamint egy esszé kidolgozásából állt a megadott témákból egyet kiválasztva, míg a két napon át tartó második forduló során az első napon írásbeli feladatokat kellett megoldaniuk, a második napon pedig kreatív és szóbeli feladatokat kaptak.

A döntőbe összesen 20 diák jutott be, közülük négyen az Újbudai Széchenyi István Gimnázium tanulói.

Mutatjuk az iskolákat, zárójelben pedig, hogy hány tanuló jutott be tőlük a mozgóképkultúra és médiaismeret OKTV döntőjébe:

  • Újbudai Széchenyi István Gimnázium (4)
  • Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium (2)
  • Horváth Mihály Gimnázium, Szentes (2)
  • Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum (1)
  • Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium (1)
  • Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest XVIII. kerület (1)
  • Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (1)
  • Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium (1)
  • Forrai Metodista Gimnázium és Művészeti Technikum, Budapest XIII. kerület (1)
  • Szegedi Deák Ferenc Gimnázium (1)
  • Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc (1)
  • Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola (1)
  • ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (1)
  • Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola, Budapest X. kerület (1)
  • Pécsi Leőwey Klára Gimnázium (1)

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.