Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az a cél, hogy a Miskolci Egyetem tanárképzésének gyakorlóiskolája legyen.
A Miskolci Egyetem (ME) fenntartásába került a miskolci Földes Ferenc Gimnázium a köznevelésért felelős miniszter nevében eljáró köznevelésért felelős államtitkárság döntése alapján - közölte az egyetem kommunikációs központja csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a gimnázium tanárai és diákjai a 2024/25-ös tanévet már az új intézményi rendszerben kezdik meg. Hozzáteszik; az egyetem a középiskola fenntartói átvételét azzal a szándékkal fogalmazta meg, hogy az intézmény a jövőben az ME gyakorlógimnáziumaként működjön.
"A felsőoktatási intézményt fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány hozzájárulásával elindított kezdeményezést a gimnázium tanári kara egyhangúlag támogatta. A fenntartói jog átvételéről szóló igényt a Miskolci Tankerületi központ terjesztette fel a köznevelésért felelős miniszterhez, az ő nevében eljáró államtitkárság pedig az átvételt engedélyezte" - írják.
Horváth Zita, az ME rektora a döntés kézhezvételét követően úgy fogalmazott; "a gimnázium az egyetemen folyó tanárképzéshez kapcsolódva gyakorlóiskolaként működhet tovább".
Az elmúlt időszakban egyébként több egyetem is kezdeményezte, hogy középiskolák kerüljenek a fenntartásukba. Úgy tudjuk, február végéig mintegy hatvan ilyen kérelem érkezett a Belügyminisztériumhoz. Bár kérésünk ellenére ezeknek az intézményeknek a listáját nem kaptuk meg, néhány fenntartóváltásoz kapcsolódó ügy napvilágot látott.
A Gábor Dénes Egyetem például a Tamási Áron Gimnázium fenntartóváltását kezdeményezte, ami felmenő rendszerben fizetőssé vált volna. Ez ellen a szülők és a diákok is tiltakoztak, de a Pedagógusok Demokratikus Szervezete is felszólalt a fenntartóváltás ellen, így attól a felsőoktatási intézmény visszalépett. A Milton Friedman Egyetem pedig az ország egyik legjobb intézményének számító Veres Péter Gimnázium fenntartására jelentkezett be, szintén sikertelenül.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).