"Inkább tanítsa felsőben a fizikát egy alsós tanító, mert a tankerület épp bosszút áll?"

Diszkrimináció a szakszervezetek szerint, ha a státusztörvény miatt felmondó, majd a pályára később mégis visszatérni akaró pedagógust nem vesznek fel a tankerületek.

A tankerületi központok számára nem tiltja jogszabály, hogy jogviszonyt létesítsenek olyan pedagógusokkal, akik ősszel nem fogadták el az új pedagógus életpálya törvény szerinti jogviszonyváltást - írta a Belügyminisztérium a Népszava kérdésére. Válaszukban azt is hozzátették, ugyanakkor a munkáltató szabadon dönthet arról, hogy kit szeretne felvenni.

2023. szeptember 15. és 29. között 1215 pedagógus döntött úgy, hogy nem fogadja el az új jogviszonyt. A BM tájékoztatása szerint ők a várható béremelés ellenére saját maguk hozták meg ezt a döntést, amelyről “esetenként pedagógushoz méltatlan formában és módon nyilatkoztak.” Ezután pedig letöltötték a felmondási idejüket, felvették a végkielégítésüket, és távoztak a rendszerből.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet a portálnak úgy fogalmazott, hogy a munkáltató valóban dönthet arról, hogy kit szeretne foglalkoztatni, de az esélyegyenlőségi törvény értelmében senkit semmilyen okból nem diszkriminálhat. Az ügyvivő szerint nyílt diszkrimináció, ha egy csoportot arra hivatkozva utasítanak vissza, hogy nem írták alá a státusztörvényt. Igaz, ezt nem könnyű bizonyítani, főleg, ha nincsen írásos nyoma. Nagy végül megjegyezte, hogy mivel a Klebelsberg Központ elnöke ezt egy interjúban nyíltan elismerte, az már egy hivatkozási alap lehet.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke kicsinyes bosszúnak tartja a tankerületek részéről, hogy a státusztörvény miatt felmondott tanárokat egyetlen állami iskolában sem vennék vissza. Az elnök szerint ebben az esetben a gyerekek minőségi oktatáshoz való joga is sérül.

Ott, ahol nincs fizika-kémia tanár, de jelentkezne valaki és emiatt visszautasítják, az hol érdeke a gyerekeknek? Vagy akár a szülőknek? Inkább tanítsa felsőben a fizikát egy alsós tanító, mert a tankerület épp bosszút áll?

– fejtette ki a PSZ elnöke

Korábban az Eduline is beszámolt arról, hogy több státusztörvény miatt távozó  pedagógust döntésük miatt nem akartak visszavenni az állami iskolák.

Egy földrajz szakos tanár már nyolc iskola álláshirdetésére jelentkezett Budapesten és Pest megyében, de mindenhonnan elutasították, amiért nem fogadta el a státusztörvényt. Volt, hogy már mindenben megegyeztek a tantárgyfelosztástól kezdve az óraszámokig, de másnap felhívták, hogy mégsem tudják felvenni. Egy matematika-fizika szakos tanárral pedig az igazgató a tankerülettel való egyeztetés után közölte, nem vehetik fel.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.