Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Kihirdették a szeptemberben induló felsőoktatási képzések állami ösztöndíjas helyeit. Van, ahol tavalyhoz képest sokat változtak a számok. A pedagógusok béremeléséről a PSZ elnökét kérdeztük - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Itt van minden, amit tudnotok kell a 2024-es felsőoktatási felvételi pontszámításáról
A felvételi pontszámítás komoly változásai miatt idén a többletpontok helyett intézményi pontokat kaphattok. Kevesebbet ér a középszintű érettségi, és a maximum 500 pontot sem lehetetlen átugrani.
Sok felvételiző még mindig nincs tisztában a február 15-én lezáruló egyetemi jelentkezés pontszámításával, ezért összeszedtünk minden fontos információt, amire szükségetek lehet.
Felvételi 2024: megvan, hányan szerezhetnek idén állami ösztöndíjas helyet az egyetemeken
Míg 2022-ben még csak 60 563-an kerülhettek be állami ösztöndíjas képzésekre, addig a meghirdetett férőhelyek száma már tavaly is megközelítette a 100 ezret, ami idén sincs máshogy.
A 2024 szeptemberében induló képzéseken több mint 90 ezer hallgató kezdheti meg a felsőoktatási tanulmányait államilag finanszírozott formában. Van olyan egyetem, ahol 10 ezer diák is kaphat ösztöndíjat.
Egészen Amerikáig úszott, szeptembertől a Yale ösztöndíjasaként tanulhat a 19 éves magyar nyíltvízi úszó
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a 19 éves Hambardzumyan Arshak, aki az érettségije után harminc amerikai egyetemmel lépett kapcsolatba abban a reményben, hogy a jövőben náluk úszhat és tanulhat majd.
A 2022-es ifjúsági világbajnokság aranyérmese idén ősszel a Times Higher Education 2024-es rangsora alapján a világ 10. legjobb egyetemén kezdheti meg a tanulmányait. A sikeres fiatallal interjút is készítettünk, ahol elmesélte, hogyan jutott el az Óbudai Árpád Gimnáziumtól egészen a Yale-ig.
Tanárok fizetése: mutatjuk, mennyivel emelkedhet az óraadók bére
Sok iskolában a természettudományos tárgyak vagy az idegen nyelvek tanítását óraadókkal oldják meg.
Megkerestük Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnökét, aki elmondta, hogy az óraadó pedagógusok milyen béremelésre számíthatnak.
Tényleg annyira nehéz volt a központi matek írásbeli? A pontszámok alapján nem úgy tűnik
Már egyre több helyen nézhetik meg a felvételizők a központi írásbeli eredményeiket, amelynek kapcsán sok csalódott visszajelzés érkezett. Bár a megkérdezett diákok az írásbeli után azt mondták, hogy a matematikát érezték a nehezebbnek, az eddig közzétett eredmények alapján magyarból sokkal kevesebb pontot értek el a felvételizők, mint tavaly.
Megnéztük a sulinavigator.hu oldalán, hogy az intézmények eddig feltöltött eredményei alapján hogyan alakultak a nyolcadik, a hatodik és a negyedik évfolyam 2024-es írásbeli pontszámai.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es középiskolai felvételiről |
|
Teller Mici – a zseniális programozó-matematikus egy atomtudós árnyékában
Teller Augusztát, vagyis Micit nemcsak híres atomfizikus férje, hanem tudományos munkássága miatt is ismernünk kellene. Matematikusként részt vett a Manhattan-tervben és a XX. század legnagyobb vívmánya, a Neumann-féle számítógép programozásában is fontos szerepe volt.
Hogyan lett egy nagykanizsai félárva kislányból az egyik első női programozó? Új sorozatunkban híres tudósok kevésbé ismert feleségeit mutatjuk be, akiknek nemcsak az volt a dolga, hogy esténként meleg vacsora kerüljön az asztalra, hanem a tudományos életben is bizonyítottak.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).