Több mint egymilliárdból újul meg 24 középiskolai diáklabor

Ezzel népszerűsítené a kormány a tudományos pályát a fiatalok körében.

  • Eduline/MTI

Szeptembertől több mint egymilliárd forint támogatásból újul meg 24 középiskolai diáklabor a Selye János Diáklabor Hálózat kiépítésének részeként - közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) kedden az MTI-vel. Hozzátéve: ezáltal gyakorlati eszközökön keresztül felkelteni a fiatalok figyelmét a kutatói, tudományos pályák iránt. A közlemény szerint NIÜ és a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete konzorciumának célja, hogy elérhetővé tegyék számukra az innovációs eszközöket és bemutassák a legújabb tudományos eredményeket.

„A hálózat által szakmai továbbképzések, tudományos rendezvények és tanácsadás is elérhető, összekapcsolva ezzel a magyarországi és nemzetközi innovációs ökoszisztéma szereplőit” – fogalmaznak. A diáklaborok és hálózatuk hatékony működéséért a projekt teljes időtartama alatt személyes tanácsadás is biztosított. A meglévő diáklaborok mellett újak, köztük egy mobillabor létrejöttét is segíti a hálózat, és a kezdeti sikereknek köszönhetően a projekt második körében további 342 millió forintos keretösszeg áll majd az iskolák rendelkezésére.

A diáklaborok a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap közvetlen támogatásával valósulnak meg. A magyar kormány kiemelt célja a fiatalok matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) pályaválasztásának támogatása, a tudás alapú gazdaság és az innováció előrehaladásáért – szól a közlemény. Az egyesület weboldalán 69 diáklabort jelöl országszerte. Egy két évvel ezelőtti, 31 labort érintő felmérés arra jutott, „A legtöbb diáklabor az érettségire való minőségi felkészítésben és a természettudományok népszerűsítésében, megszerettetésében gondolkodik. Kisebb arányban vannak a laborok között, melyek a kiemelt tehetséggondozásra összpontosítanának. Az innovációra, kutatásra fókuszáló labor kevés volt.”

(Kiemelt képünk a a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium laborjában készült, az iskola engedélyével utánközölve a diaklabor.hu portálról)

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu