Robotokat visz egy cég hazai középiskolákba, ezzel segítenék a pályaválasztást

Magyarul azért egyelőre a robotok mégsem vették el teljesen az emberek munkáját, ha valaki velük akar fiatalokat meggyőzni, hogy menjenek az ő szektorába dolgozni. A robot tollat oszt a diákoknak, akik kipróbálhatják annak irányítását.

  • Eduline/MTI

Kollaboratív, azaz az emberekkel „együttműködő”, hús-vér kollégák munkáját egy közös térben támogató robotokokat visz középiskolákba, hogy a pályaválasztás előtt álló diákoknak rendezett előadásait meggyőzőbbé tegye a Promatech Célgépgyártó Kft. Közlésük szerint az a céljuk, hogy betekintést nyújtsanak a tanulóknak az ipari automatizálás gyorsan fejlődő területére. Leírásuk alapján a középiskolásoknak készített bemutatójuk „átlép a frontális oktatás korlátain”, valós példákkal dolgozik és a robotok mellett online kvízt is visznek magukkal, hogy interaktívvá tegyék a bemutatókat.

Lénárt Attila cégvezető elmondása alapján a diákoknak megmutatják, miként terveznek meg egy célgépet, illetve robotcellát, hogyan dolgoznak náluk a mérnökök, mi a folyamata a gépek összeszerelésének, illetve miért a PLC (programmable logic controller, azaz programozható logikai vezérlő) programozója mondja meg, hogy mit és hogyan csináljon a gép.

Az előadás során a robot tollat oszt a diákoknak (képünkön), megismerkedhetnek a robotot működtető programkóddal és kipróbálhatják a robot irányítását, megtapasztalhatják a térszkennert. „A legnagyobb eredmény számunkra az lenne, ha pár év múlva együtt dolgozhatnánk olyan pályakezdő kollégákkal, akiknek a mi programsorozatunk segített a pályaválasztás során abban, hogy beleszeressen ebbe a rendkívül összetett és jövőbe mutató területbe” – mondta el az iskolalátogatási programról Lénárt Attila.

(Kiemelt kép: ots.mti.hu)

 

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.