Oktatási műsorral segíti az oktatásból kiszorult afgán lányokat a BBC

A BBC "Dars", vagyis "lecke" című műsora elsősorban azokat a 11 és 16 év közötti lányokat célozza meg, akiket a tálib vezetés kitiltott az iskolákból.

  • Eduline

Afganisztán hivatalos nyelvein készített oktatási műsort a BBC - tette közzé a csatorna híroldala.

A hetente megjelenő, körülbelül félórás epizódokat naponta négyszer, hétfőtől péntekig tervezik sugározni az újonnan indult BBC News Afganisztán nevű csatornán, az elkészítéséhez pedig olyan oktatási műsorokat vesznek alapul és adaptálnak, mint például az ingyenesen elérhető BBC Bitesize, ami videós tartalmakkal és változatos leírásokkal igyekszik segíteni a 3 és 16 év közötti brit diákok tanulását.

A műsort olyan afgán újságíró nők készítik, akik a 2021-es tálib hatalomátvételkor sikeresen elmenekültek az országból, és akiknek iskoláztatása szintén viszontagságos volt, ezért érintettnek érzik magukat az Afganisztánban ragadt lányok ügyében.

Shazia Haya, az oktatási program egyik előadója szerint a családjában máig állandó konfliktusforrás, hogy ő iskolába járt, mert az apja és a bátyja szerint inkább férjhez kellett volna mennie, míg egy másik előadó, Aalia Farzan abban az évben született, amikor a tálibok elsőként vették át a hatalmat az országban és tiltották be az oktatást.

Néha belehelyezem magam a helyükbe, és arra gondolok, hogy ha most egy vidéki tinédzser lány lennék, aki nem tud iskolába járni, nem mehet egyedül a házon kívülre, és akinek nincsenek alapvető jogai, mit tudnék csinálni? Nagyon örülnék, ha valaki segítene és megtanítana valamit

- mondta.

A műsor várhatóan a BBC News Pashto és a BBC News Dari Facebook-csatornáin is elérhető lesz, de része lesz a perzsa nyelvű BBC csatornának és sugározni fogják a BBC FM rádióadó afganisztáni hálózatán is.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.