Az MTA is a tanárok mellé állt: a bérek azonnali megemelésében látják a megoldást

A Magyar Tudományos Akadémia is kiáll a tanárok mellett, szerintük a problémák egy része orvosolható a közoktatás költségvetésének jelentős bővítésével, mindenekelőtt a tanári bérek azonnali megemelésével.

  • Csik V

"A mai rendkívüli válsághelyzet súlyos kockázatokat hordoz magában, de esélyt is kínál egy régóta várt fordulatra, amely a hazai közoktatást hosszú távú fejlődési pályára állíthatja" - véli a Magyar Tudományos Akadénia (MTA) és szorgalmazzák ennek a változásnak az elindítását.

Kérjük a Kormányt, hogy ebben – a szakmai szervezetekkel együttműködve – vállaljon vezető szerepet.

A fent említett fordulat nélkül ugyanis „elvész az esélye annak, hogy közoktatásunk betöltse feladatát, azaz olyan állampolgárokat neveljen, akik eligazodnak modern világunkban, megállják helyüket a 21. század munkaerőpiacán, képesek önállóan gondolkodni és véleményt alkotni, etikus döntéseket hozni, alkalmasak az önképzésre, az életen át való tanulásra, ugyanakkor felelősséget éreznek szűkebb és tágabb közösségük iránt”.

Az MTA állásfoglalásában kiemeli: a jelenlegi helyzet nem tartható fenn. Ugyanis "kiváló oktatási rendszer nélkül nem tudunk lépést tartani térségünk országaival, még kevésbé valósulhat meg a felzárkózás a fejlett nyugati vagy az ugrásszerűen fejlődő távol-keleti országokhoz".

Az akadémia szerint a problémák egy része orvosolható a közoktatás költségvetésének jelentős bővítésével, mindenekelőtt a tanári bérek azonnali megemelésével. Illetve, szerintük vonzóvá kell tenni a pedagógusi életpályát, és hosszú távra biztosítani kell a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülését, és az intézményrendszer működésének anyagi feltételeit.

Országszerte több tucat demonstráció, élőlánc, szolidaritási megmozdulás lesz pénteken, emellett ismét több ezer pedagógus sztrájkol. Kövessétek velünk az eseményeket:

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.