Nettó 260 ezer forint körül: ennyit kapnának a pályakezdő tanárok, ha tényleg emelnék a bérüket

Ha a mostani pedagógusbéreket háromszor tíz százalékkal emelné a kormány, az körülbelül bruttó 400 ezer forintos kezdő bért jelentene.

  • Eduline

„Hogy teljesen pontos számokat mondjunk, az ő bérüket kellett tulajdonképpen felzárkóztatni a garantált bérminimumhoz, ez bruttó 260 ezer forint. Erre jön rá a kétszer 10 százalék, tehát összesen 52 ezer forint, vagyis egy kezdő, egyetemet végzett pedagógus, ha elmegy egy iskolába, 312 ezer forint a bruttó jövedelme, ami körülbelül kettőszázpárezer forint nettó” – mondta a pályakezdő pedagógusok jelenlegi béréről Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az Inforádiónak.

A pedagóguskar elnökével egyórás interjút készítettek, sok más témáról is szó volt (a teljes anyagot itt lehet meghallgatni/elolvasni), de a bérek álltak a középpontban. Horváth Péter azt mondta, a pedagógusok közül kevesen tudják igénybe venni a szerinte egyébként jó kezdeményezést, a 25 év alattiak szja-mentességét.

Kiemelte azt is: ha a mostani bérekre rájönne az a háromszor tíz százalék, amelyről többször beszélt a kormány, az körülbelül 400 ezer forintos kezdő bért jelentene. „Ez szinte pontosan az az összeg lenne, amely 2013-ban az induló pedagógus életpályában egy kezdő pedagógusnak járt volna. Tehát ez nagyjából egy elfogadható pozíció lenne. Ez lenne az, ami visszaállítaná nagyjából a 2013-as állapotokat” – mondta.

Hozzátette: kétségtelen az is, hogy „dühöng az infláció és nyilvánvaló, hogy egy egyszeri tíz százalék – nyilván mindenkinek, nemcsak a pedagógusoknak – nagyjából arra lenne elegendő ebben az évben, hogy az inflációt kiegyenesítse”.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.