„Amit a tanárok követelnek, az a minimum. Valójában teljes oktatási reformra lenne szükség”
Kossuth téri tüntetést szerveztek a pedagógussztrájk első napján, borsot törtek Áder János orra alá, rendszeresen ott vannak a tanárok demonstrációin. A Diákok a Tanárokért nevű csoport a semmiből tűnt fel március közepén, de tagjai azt mondják, addig nem hagyják abba az akciózást, amíg a kormány nem teljesíti az oktatásban dolgozók követeléseit, az elhibázott oktatáspolitikai döntéseknek ugyanis hosszú távon a diákok isszák meg a levét. De kik ők, és hogyan tudtak néhány hét alatt több ezer középiskolást a tanárok mellé állítani? Ismerjétek meg Mihalics Lilit.
Mihalics Lili, 18 éves
„Voltak nálunk dán cserediákok, akik elmesélték, hogy ők is szerveztek már tüntetést az iskolában, mert nem engedték meg nekik, hogy bent focizzanak. Aztán elkezdtek röhögni saját magukon, érezték, hogy mekkora különbségek vannak a két ország problémái között. Bárcsak mi is ilyen dolgokért tüntethetnénk, és nem a tanárok fizetéséért, a szabadságukért, az elismertségükért kellene harcolni”
– mondja a 18 éves Mihalics Lili. Vérbeli szervezőalkatnak tűnik: ő jelentette be a rendőrségen a március 16-i diáktüntetést, létrehozta az esemény Facebook-oldalát, vezette a Hősök teréről induló menetet, de beszédet mondott a pedagógusok néhány nappal később, a Kossuth téren tartott „kockásinges” demonstrációján is.
Azt mondja, március 16-án érezte meg először, milyen az összetartás, „katartikus volt, először akkor éreztem úgy, hogy tényleg ide tartozom, hogy most valamiért közösen harcolunk”. Szerinte a társadalom nem tekint felelős állampolgárként az ő korosztályára, „miközben sokan vannak közöttünk olyanok, akik a problémákat meg tudják fogalmazni, tudnak ezekről beszélni”. Úgy érzi, az akciók viszont közelebb hozták a diákokat és a tanárokat.
A családjában anyagi ágon majdnem mindenki tanár vagy tanító, a dédapja kántor-tanító volt, az édesanyja egyetemi docens, „csakhogy a dédapámra még felnéztek az emberek a hivatása és a tudása miatt, míg ha ma azt mondja valaki, hogy ő egyetemi docens, az a társadalom számára semmit nem jelent”. Ő sem tudta levetkőzni a családi hagyományt, az oktatással szeretne foglalkozni, igaz, nem tanárként, sokkal inkább az oktatás fejlesztésének útjait keresné.
A Szent István Gimnáziumban tanul, de korábban járt osztrák iskolába is, így megtapasztalta, milyen az, amikor egy tanár szabadon megválaszthatja, hogyan tanít.
„Amit a tanárok követelnek, az a minimum. Valójában teljes oktatási reformra lenne szükség”
– mondja. Konkrétumokat is említ: a tanárképzésen, a tanártovábbképzésen is változtatni kellene, károsnak tartja, hogy a korábban felvilágosító órákat tartó civil szervezeteket kiszorították az iskolákból, hogy mind a diákok, mind a tanárok túlterheltséggel küzdenek. „Az oktatásban nincs idő arra, hogy a legfontosabb kérdésre megkeressük a választ: ki vagyok én? Így aztán arra a kérdésre sem tudunk válaszolni, hogy mik szeretnénk lenni” – mondja.
A Diákok a Tanárokért csoport többi tagjáról írt portrénkat itt olvashatjátok el:
