„Ráraktam a lányom iskolatáskáját az otthoni mérlegre: hétfőnként és péntekenként nyolc kilót nyom a táska, ehhez jön még a tízórais doboz és a tesicucc külön zsákban. Matekból például négy munkafüzetet és két füzetet kell vinnie, az olvasókönyve keményfedeles, sőt még énekből is van tankönyve” – írta egyik olvasónk, akinek hatéves (az összehasonlítás kedvéért: 25 kilós) lánya szeptemberben kezdte el az iskolát. Hozzátette: az elsősöknek hétfőnként és péntekenként olyan sok cuccuk van, hogy a teljes felszerelés bele sem fér a kifejezetten kisiskolásoknak tervezett táskákba.

2022 van, de a 6-7 évesek még mindig 7-8 kilót cipelnek a hátukon nap mint nap. Pedig Magyarországon 2004 óta jogszabály szól arról, mi kerülhet a hátizsákba: az ajánlás szerint az alsósok órarendjét úgy kell kialakítani, hogy egy hétköznapon se kelljen három kilónál „több” könyvet vinniük. A szabályozásnak azonban van némi szépséghibája: az egyik, hogy nem sok helyen tartják be, a másik, hogy az iskolatáskáknak valójában ennél is kevesebbet kellene nyomniuk. Ortopéd szakorvosok szerint káros, ha a hátizsák teljes súlya meghaladja a diák testsúlyának tíz százalékát. Ami egy hat-hét évesnél nagyjából két és fél kiló.

De minek hurcolunk még mindig ennyi könyvet?

Hogy 2022-ben miért kell még mindig tankönyvek tucatjait hordani az iskolába, és miért nem térünk át valamilyen másik eszközre – mondjuk tabletre vagy notebookra? Legalább részben, szem előtt tartva persze azt, hogy bizonyos tevékenységekhez papír és ceruza kell? A felsősök és a középiskolások történelem- vagy éppen angolkönyvének tartalmát miért ne lehetne feltölteni valamilyen eszközre?

Pláne most, hogy a koronavírus-járvány és a hónapokig tartó online oktatás miatt majdnem minden tanár kénytelen volt megbarátkozni a Google Classroommal, a különböző kvízkészítő felületekkel, na meg úgy általában a digitális eszközökkel. A magánkiadók tankönyveinek és az állami kiadványoknak szinte kivétel nélkül vagy digitális verziójuk, ráadásul az elmúlt hónapokban több tízezer kilencedikes kapott ingyen laptopot, és az ígéretek szerint a következő négy évben még félmillió diák fog.
2016-ban, a DOS-ként emlegetett Digitális Oktatási Stratégia elkészültekor még nagyratörő tervekkel rukkolt elő az oktatási kormányzat: azzal számoltak, hogy 2022 táján már minden diák laptoppal vagy tablettel indul majd iskolába.

Palkovics László akkori oktatási államtitkár, jelenlegi innovációs miniszter 2016-ban legalábbis azt mondta az Indexnek: nem biztos, hogy a tankönyveket fizikai formában kell odaadni. "Ha összeadjuk, hogy mennyi pénzt költünk például négy év alatt egy felső tagozatos diák tankönyveire, fejenként közel 60 ezer forint jön ki. Ebből a 60 ezer forintból vehetnénk például egy táblagépet is. Képzeljük el, hogy a diák ezt a táblagépet beteszi a dokkolóba, rátölti az aktuális tananyagot, majd haza is viheti. És ezen a táblagépen nemcsak olvasni lehet, hanem feladatokat is megoldhat" - magyarázta. Hozzátette: 2018-tól felmenő rendszerben megjelenhet az intézkedés.

Ehhez képest még mindig csak néhány iskolában váltotta fel részben vagy egészben a tankönyveket a laptop vagy a tablet – jellemzően a pedagógiailag egyébként is úttörőnek számító alapítványi, nemzetközi vagy magániskolákban, így például a budapesti Európa 2000 Gimnáziumban vagy az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban. És persze jó néhány új iskola is ezt tűzte ki célul. Ősszel a szeptemberben induló Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium igazgatójával beszélgettünk, aki azt mondta, náluk valamelyest fakultatívvá válhat a tankönyvhasználat, hiszen ott vannak az okostankönyvek, a digitális tartalmak, „annak nem látom értelmét, hogy a diákoknak tízkilós hátizsákkal kelljen nap mint nap iskolába járniuk, hiszen ugyanaz a tartalom, ami a tankönyvekben ott van, elérhető más formában is, ami a napi használatban praktikusabb”.

Az e-book és a tablet szerelemgyereke

Aligha véletlen, hogy a CEU iLab és az Engame Akadémia első, kifejezetten középiskolásoknak szóló, angol nyelvű startupversenyén is előkerült a tankönyv vs tablet/notebook kérdés. Láthatóan éppen azokat foglalkoztatja leginkább az oktatás digitalizálásának témája, akik számára semmilyen nehézséget nem jelent online nyelvvizsgázni, okostankönyvekből tanulni vagy éppen Zoom-órákon részt venni, ennek ellenére még mindig több tucat tankönyvet kénytelenek cipelni reggelente. Egy négyfős, gimnazistákból álló csapat egy olyan eszköz ötletével rukkolt elő a március végén szervezett, szakemberek által zsűrizett versenyen, amely megkönnyítené a diákok dolgát (de a hátizsákjukat mindenképpen).

„Ha a Basebookot kinyitjuk, két képernyőt találunk. Az eszköz hasonlítana egy könyvre, a bal oldalán egy monokróm képernyőt látnánk, amely leginkább egy Kindle-olvasóra hajazna. Ott lehetne elolvasni a tananyagot, ott találhatnánk meg a korábbi jegyzeteinket. A másik oldalon lévő képernyő viszont már interaktív lenne, ahol videókat lehetne nézni, feladatokat oldani, egy okostollal jegyzetelni, és ezen az oldalon jelenne meg a tanár megosztott képernyője is” – mesél az eszköz terveiről Nagyvári Dávid, a négyfős csapat egyik tagja, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja.

Azt mondja, környezetvédelmi szempontból sem lenne rossz ötlet, ha az évi több millió kötetet diákonként egy eszközre cserélnék le, ráadásul egy sor ortopédiai problémát lehetne megelőzni azzal, ha az általános és középiskolások félretehetnék a tíz-tizenkét kilós hátizsákokat. „Rengeteg füzetet és könyvet kell magunkkal vinni, bár mi például fizikából használjuk a tanuláshoz a telefont is” – mondja Gémesi Levente, a csapat másik tagja, aki tizenegyedikes a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban. „Én emelt angolos osztályba járok, így minden nap van angolórám. Csak angolra öt tankönyvet kell magammal vinnem” – teszi hozzá Nagyvári Dávid.

A csapat – amelynek Nagyvári Dávid és Gémesi Levente mellett Szepesi Balázs és Rafael Noé is tagja volt – a tervezéskor egyébként arra is gondolt, hogyan lehetne kizárni, hogy a Basebookon ne más tartalmakat olvasgassanak a diákok. Azt mondják, az eszköz saját operációs rendszert kapna, amely dolgozatíráskor lezárná az e-tankönyvet, a jegyzeteket, de akár az adott órán is korlátozni lehetne a hozzáférést, csak az adott tárgy anyagait „nyitva hagyva”. Dávid és Levente abban nem kételkedik, hogy egyszer eljön az az idő, amikor a digitális eszközök átveszik a könyvek helyét, de ehhez komoly állami lökés kellene, a Basebook vagy bármilyen más, ehhez hasonló eszköz legyártása állami program nélkül lehetetlen.