Egész napos programokkal, gyermekfelügyelettel támogatja a sztrájkolókat az AKG

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) március 16-án azokat várja az épületébe, akiknek a sztrájk miatt nem mennek iskolába.

  • Eduline

Szolidaritási akciót hirdetnek a március 16-i pedagógussztrájk napjára - írja az iskola közelményében, amelyet a tanárok is aláírtak.

Az országos pedagógussztrájk napján nem tartják meg az órákat, befogadó iskolaként (mintegy nyílt napként) játékokat, beszélgetéseket, foglalkozásokat tartanak a hozzájuk érkező diákoknak. Illetve ügyeletet és programokat ajánlanak azoknak, akik a sztrájk miatt nem tudják biztosítani a gyermekek felügyeletét március 16-án reggel 8.00-tól 14.00-ig.

Az AKG-ból élőben közvetítik a Tanárblog „Fogadóóra” című műsorát, ahol szakértők beszélnek az oktatásügy jelenlegi nehézségeiről, a korszerű működtetés feladatairól, a lehetséges változásokról, az elkerülhetetlen következmények tompításáról.

A gyerekek elhelyezését két helyen, a 1035 Raktár utca 1. (középiskolások részére) és a 1032 Budapest, Kiscelli u. 78-82. (általános iskolások részére) tudják biztosítani. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Hozzászólások

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

„A pedagógusokat olyan értékeléssel kell támogatni, ami visszajelzést ad, de nem bélyegez meg” – ezt üzente pedagógusnapon Lannert Judit

Pedagógusnap alkalmából videóüzenetben köszöntötte a tanárokat, óvodapedagógusokat és minden nevelő-oktató munkát végző szakembert Lannert Judit. A miniszter üzenetében a pedagógusok értékeléséről is beszélt, hangsúlyozva, hogy annak a szakmai fejlődést kell szolgálnia, nem pedig a megbélyegzést.

Vitézy Dávid: több ezer új kollégiumi férőhely épülhet az uniós pénzekből

Miközben országosan közel 70 ezerre tehető a kollégiumi férőhelyhiány, és számos egyetemi kollégium felújításra szorul, a kormány új kollégiumi helyek építését ígéri az uniós forrásokból. Vitézy Dávid a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Brüsszelből hazahozott pénzek egy részét a lakhatási válság enyhítésére fordítanák.

Még ennél is jobban kihasználná a rakpart lehetőségeit a Fővárosi Diákközgyűlés

Bár a nyári időszakban esténként már most is lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát az autóforgalom elől, a Fővárosi Diákközgyűlés tagjai szerint a Duna-partban még több lehetőség rejlik. A testület egy olyan programot mutatott be, amely a rakpartot még inkább a kikapcsolódás, a közösségi élet és a fenntartható városhasználat szolgálatába állítaná.