Általános iskolai rangsor: hol fejlesztik a legjobban a diákok szövegértési képességeit?

Több tízezer szülő áll nehéz döntés előtt: néhány héten belül dönteniük kell arról, hogy a körzetes iskolába íratják be a gyerekeiket, vagy megpróbálják bejuttatni egy másik általános iskolába. A beiratkozás idén is április elején lesz, addig különböző listákkal próbáljuk segíteni a választást. Ma azokat az általános iskolákat mutatjuk meg, amelyek az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik a diákok szövegértési képességét.

  • Eduline

Az országos kompetenciamérés adatai alapján ugyanis be lehet azonosítani azokat az iskolákat, amelyek jobb eredményt érnek el a mérésen, mint az a diákjaik korábbi eredményei alapján várható lenne. Vagyis az átlagosnál nagyobb az ott folyó pedagógiai munka fejlesztő hatása – írja az Oktatási Hivatal.

A magyar oktatás egyik sajátossága, hogy erős az összefüggés a diákok előzetes tudása és várható teljesítménye között, a korábbi eredményekből könnyen „meg lehet jósolni”, hogyan fognak szerepelni később az iskolában. Itt nem a jegyekre kell gondolni, az összehasonlításban az évente megszervezett kompetenciamérés eredményei segítenek. Azt ugyanis elvileg minden magyarországi diák kitölti, méghozzá háromszor: hatodikosként, nyolcadikosként és tizedikesként. Vagyis követni lehet, ki mennyit fejlődött két év alatt.

Az Oktatási Hivatal ezért minden évben nyilvánosságra hozza azokat az iskolákat, amelyek az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik a diákok matematikai és szövegértési képességeit. A matematikai képességek fejlesztése alapján összeállított iskolalistát már lehoztuk (itt találjátok), most azok az általános iskolák következnek, amelyek a szövegértési képességeket fejlesztik kiemelkedő módon. A teljes listát az OH oldalán találjátok, itt azokat az általános iskolákat gyűjtöttük össze, amelyek az elmúlt öt évben legalább kétszer a kiemelkedő teljesítményűek közé kerültek (az iskolák mögötti szám azt jelzi, hogy az adott iskola az elmúlt öt évben hányszor szerepelt ezen a listán).

A listát a 2018/2019-es tanév kompetenciamérés eredményei alapján állították össze, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt ugyanis nem tartották meg a felmérést, a 2021-es eredményeit pedig még nem hozták nyilvánosságra.

  • Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola, Budapest (3)
  • Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest (3)
  • Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, Törökbálint (2)
  • Béke Utcai Általános Iskola, Szeged (4)
  • Börzsöny Általános Iskola, Nagyoroszi (2)
  • Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola (2)
  • Budapest VII. Kerületi Baross Gábor Általános Iskola (2)
  • Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc (2)
  • Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola (3)
  • Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola (2)
  • Écsi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (2)
  • Egri Lenkey János Általános Iskola (2)
  • Egyházasrádóci Kossuth Lajos Általános Iskola (2)
  • Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola (2)
  • Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet, Eger (3)
  • Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló (3)
  • Győrzámolyi Petőfi Sándor Általános Iskola (2)
  • Hatvani 5. Számú Általános Iskola (2)
  • Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola (2)
  • Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája (2)
  • Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola, Budapest (3)
  • Járdánházi IV. Béla Általános Iskola (2)
  • Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája (2)
  • Kartali Könyves Kálmán Általános Iskola (2)
  • Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola (2)
  • Kispesti Kós Károly Általános Iskola (4)
  • Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Isaszeg (2)
  • Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium, Budapest (2)
  • Lőrincze Lajos Általános Iskola, Hegyeshalom (2)
  • Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda, Battonya (2)
  • Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Hősök Téri Telephelye, Battonya (2)
  • Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest (3)
  • Pécsi Jókai Mór Általános Iskola (3)
  • PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. Számú Általános Iskolája, Pécs (4)
  • PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája, Pécs (2)
  • Rókusi Általános Iskola, Szeged (2)
  • Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szeged (2)
  • Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola Jászladányi Tagintézménye (2)
  • Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája (4)
  • Szegő Gábor Általános Iskola, Szolnok (4)
  • Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen (3)
  • Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola, Ajka (2)
  • Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely (3)
  • Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola, Budapest (3)
  • Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola (2)
  • Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola (2)
  • Váci Juhász Gyula Általános Iskola (2)
  • Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest (4)
  • Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola (3)
  • Zentai Úti Általános Iskola, Székesfehérvár (2)
Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.