Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Idén is április elején tartják a beiratkozást az általános iskolák, vagyis addig kell eldönteni, merre tovább. Hogy könnyebb legyen a választás, megmutatjuk azokat az általános iskolákat, amelyek az országos kompetenciamérés adatai alapján az átlagosnál hatékonyabban fejlesztik a diákok matematikai képességeit.
Az Oktatási Hivatal évről évre listát készít a kiemelkedő teljesítményű iskolákról. Ezekben a listákban nem az számít, hogy hol milyenek az érdemjegyek, hány diák nyer tanulmányi versenyt, hanem az, hogy mekkora az iskolákban folyó pedagógiai munka fejlesztő hatása.
Magyarországon ugyanis erős az összefüggés a diákok előzetes tudása, azaz a korábbi mérési eredményei és várható teljesítményük között. A korábbi mérési eredményekből „megjósolható", pontosabban megbecsülhető a gyerekek későbbi teljesítménye. Vannak azonban olyan iskolák, amelyek jobb eredményt érnek el, mint az tanulóik korábbi eredményei alapján várható volna.
A következő listán azokat az iskolákat (jellemzően általános iskolákat, de néhány hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumot is) találjátok, amelyek a nyolcadikosok kompetenciamérésének eredménye alapján matematikából az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztik a diákok képességeit. A lista a 2019-es kompetenciamérés alapján készült, 2020-ban ugyanis a koronavírus-járvány miatt elmaradt a teszt, a 2021-es eredményeit pedig még nem hozták nyilvánosságra. Az intézmények neve mögött szereplő szám azt jelzi, hogy a 2014 és 2019 közötti időszakban hányszor került a leghatékonyabban fejlesztő iskolák közé az adott intézmény (a teljes listát egyébként itt nézhetitek meg, mi azokat az iskolákat szedtük össze, amelyek az elmúlt öt évben legalább kétszer szerepeltek a kiemelkedő teljesítményű intézmények között).
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.