Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Pontosan mikor lesz a sztrájk, kell szülői igazolás, ha otthon marad a diák? Lesznek-e plusz órák az elmaradt órák helyett? - minden fontos kérdésre válaszolunk a tanárok január 31-i sztrájkjával kapcsolatban.
Mikor lesz a sztrájk?
Január 31-én, azaz hétfőn, reggel 8 és 10 óra között.
Mit szeretnének a tanárok?
A két nagy pedagógus-szakszervezet (a PDSZ és a PSZ) alapvetően fizetésemelést, bérrendezést és komoly óraszácsökkentést szeretne, illetve azt is kérik a kormánytól, hogy ne kelljen fizetés nélküli szabadságra küldeni azokat a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat koronavírus ellen.
A sztrájk jogszerűségéről pénteken bírósági döntés is született. "Ez egy elsőfokú bírósági végzés. A szakszervezetek a bíróságnak bejelentik, hogy lemondanak a fellebbezés jogáról, tehát a kormányoldalon múlik, hogy hétfőre a végzés jogerőre emelkedik-e. A szakszervezetek nem fújják le a sztrájkot, mindenkit arra biztatnak, hogy a szervezést tovább folytassák, és egyben felhívják az intézményvezetők és fenntartók figyelmét, hogy ebben működjenek együtt a helyi sztrájkszervezőkkel" – írta a két érintett szakszervezet.
Mit mond a minisztérium?
A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk - írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A minisztérium szerint mivel a sztrájk jogszerűtlen - írták -, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít.
Azonban Fővárosi Törvényszék végzésében kimondta, hogy a sztrájk - a szakszervezetek által meghatározott még elégséges szolgáltatásokkal - jogszerű - hangsúlyozzák a szakszervezetek. Szerintük a kormány arra kényszeríti a tankerületi központok igazgatóin keresztül az intézményvezetőket, hogy szóbeli utasítások alapján, jogellenesen akadályozzák meg a sztrájkot, a valósággal ellentétes értesítéseket küldjenek ki a szülőknek, beszéljék le a dolgozókat a sztrájkban való részvételről.
Hogyan vehetnek benne részt a diákok?
Az intézményvezetőnek kötelessége értesíteni a szülőket arról, hogy elmarad az oktatás vagy óvodai foglalkozás a sztrájk ideje alatt. Ha csak gyermekfelügyelet lesz, akkor a szülő külön igazolás nélkül otthon tarthatja gyermekét, hiszen az iskolába, óvodába járás kötelezettsége csak az oktatási órákra és foglalkozásokra vonatkozik, gyermekfelügyeletre nem köteles bevinni a szülő a gyermekét – hangsúlyozza a Szülői Hang.
Kérjük, hogy akinél a sztrájk miatt nincs tanítás, az lehetőség szerint inkább ne küldje iskolába gyermekét! Ahol szükséges, segítsünk egymásnak a gyermekfelügyeletben, például az egy osztályba járók szülei vigyázhatnak egymás gyerekeire is" - javasolják.
Az ADOM Diákmozgalom is kiállt a tanárok mellett, a szervezet arra kéri a diákokat, ne menjenek iskolába hétfőn az első két órában, ezzel is támogatva a sztrájkot.
Kell szülői igazolás, ha otthon marad a diák?
„Amennyiben a sztrájk miatt elmaradnak a tanítási órák, és csak gyermekfelügyelet lesz, akkor külön igazolás nélkül otthon tarthatjuk a gyermeket. Ebben az esetben, ha megtehetjük, ne küldjük iskolába gyermekünket. Ezzel segítjük a sztrájkolókat, és megkönnyítjük az iskolai gyermekfelügyeletet, és egyúttal a támogatásunkat is kifejezzük. Ha tehetjük és szükséges, akkor szülőként segítsük egymást is a gyermekfelügyelettel” – emeli ki a Szülői Hang kisokosában.
Lesznek-e plusz órák az elmaradt órák helyett?
Kell később pluszórákat beiktatni a sztrájk miatt elmaradt órák miatt? A Szülői Hang azt írja, hogy nem, hiszen a két óra elmaradt anyagát a meglévő órákon is pótolni lehet.
Lesz még sztrájk?
Ha a holnapi kétórás munkabeszüntetés nem éri el a célját, a szakszervezetek további sztrájkokat terveznek - a következő dátum március 16., ez azonban már nem csak kétórás, hanem egésznapos lesz.
Holnap vizsont nem csak sztrájk lesz
Több érdekképviselet mellett a Teherfuvarozók Európai Szövetsége is beállt a tanárok mellé, a MASZSZ például demonstrációt tart a január 31-i kétórás figyelmeztető sztrájk ideje alatt. A szövetség a Facebookon azt írja, hogy a demonstrációra regisztráló autósokkal fél 2-kor a Szépművészeti Múzeum előtt találkoznak, a menet 2 órakor indul.
Sőt, ahogy már írtunk róla, demonstrációt szervez a Magyar Szakszervezeti Szövetség január 31-ére, ezzel támogatnák az aznap kétórás figyelmeztető sztrájkot tartó pedagógusokat.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.