Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A központi írásbelik és a pótvizsgák is megvoltak, már csak a szóbelik és a középiskolai jelentkezés van hátra. Összegyűjtöttük az összes hasznos infót és határidőt, amit a diákoknak és a szülőknek tudniuk kell a 2021-es középiskolai felvételiről.
Több tízezer diák és szülő izgulhat idén is a középiskolai felvételik miatt. A kilencedikesek írásbelijére több mint 62 ezren jelentkeztek idén; a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin több mint 8100-an, a 8 évfolyamoson több mint 5200-an vettek részt. Az idei felvételi azonban minden eddiginél komolyabb tervezést és tudatosságot követel nem csak a diákoktól, hanem a szülőktől és tanároktól is. Pár kérdés tisztázásával segítünk a jelentkezőknek.
A 2021-es írásbeli vizsgák (illetve pótvizsgák) összes feladatlapját és megoldását itt találjátok.
Meddig kell jelentkezni középiskolába és hogyan?
A nyolcadikosok felvételijét alapvetően az iskolák intézik, azonban a szülőknek és a diákoknak együtt kell eldönteniük, melyik intézményt és tanulmányi területet választják. Már nincs is olyan messze a végső határidő, idén február 19-ig lehet középiskolába jelentkezni. Ha tanácstalanok vagytok, ebben a cikkben 10 tippet szedtünk össze arról, hogyan érdemes középiskolát választani.
A hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezőknek segíthet ugyan az általános iskola, de a szülő egyénileg is intézheti a jelentkezési lapok és a tanulói adatlap kitöltését a KIFIR felületén. A külföldi iskolába járó diákok szüleinek önállóan kell intézniük a jelentkezést.
Milyen tanulmányterületek, szakmák vannak, és egyáltalán milyen osztályok indulnak jövőre? Tavaly ősszel az összes középiskolának közzé kellett tennie saját honlapján felvételi tájékoztatóját, amelyet érdemes alaposan átolvasni. A tájékoztatókban nemcsak a 2021 szeptemberében induló osztályok listáját és az oktatás jellemzőit lehet megtalálni, hanem a felvételi követelményeket is, adott esetben a tavalyi felvételik írásbelijének eredményeit is. A szakképzés is szóba jöhet? Az átalakuló képzési rendszerről mindent elolvashattok a Szakképzés 2021-es kiadványunkban, ahol a szabályok mellet a teljes szakmalistát is megtaláljátok. A megrendelésért kattintsatok ide.
Mekkora az esély a bekerülésre?
A diákok jegyei szűkítik a továbbtanulási lehetőségeket, az általános iskolai bizonyítványban szereplő eredményeket ugyanis az összes középiskola figyelembe veszi a felvételizők rangsorolásakor, csak más-más súllyal. A legnépszerűbb gimnáziumokban és szakgimnáziumokban többszörös a túljelentkezés, ezekbe az intézményekbe a jó jegyek és a felvételin szerzett magas pontszám jelent belépőt. Érdemes ezért ennek is utánajárni a jelentkezés előtt - az iskolák statisztikáit itt találjátok.
Az esélyeket nyilván a felvételi pontszámok is nagyban meghatározzák. Az idei írásbelik eredményeit már minden szülő és diák megkapta, sok iskola pedig a honlapjára is kitette, hogyan szerepeltek az idei nyolcadikosok és a kisebbek.
De mégis mi alapján rangsorolnak a középiskolák?
A rangsorolásnak három módja van: az iskolák vagy csak az általános iskolai tanulmányi eredményeket veszik figyelembe, vagy a tanulmányi eredményeket és a központi írásbeli felvételi pontszámát is, vagy együtt a tanulmányi eredményeket, a központi írásbeli vizsga és a szóbeli eredményeit. Idén a szóbeliket február 23-a és március 12-e között tartják. A felvételi további fontos dátumait itt nézhetitek meg.
Milyen dátumokat kell észben tartani?
| Időpontok | Teendők |
| 2021. február 19. | KÖZÉPISKOLAI JELENTKEZÉS HATÁRIDEJE. A kinyomtatott és aláírt felvételi lapokat be kell küldeni a lapokon szereplő címre. Ezt nyolcadikos diákok esetében jellemzően az általános iskola végzi. |
| 2021. február 23.- március 12. | A szóbeli meghallgatások. |
| 2021. április 30. | A felvételt hirdető középfokú iskolák elküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak. |
| 2021. május 10-21. | Rendkívüli felvételi eljárást kell tartani, ha egy intézménybe az általános felvételin a maximális létszám 90%-ánál kevesebb tanulót vettek fel. |
Kövessétek velünk a 2021-es középiskolai felvételit is. Itt találjátok a legfrissebb cikkeinket a témában.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).