Középiskolai felvételi kisokos: mi az a KIFIR és kiknek kell használniuk?

Hamarosan kezdődik a középiskolai jelentkezési időszak. A legfontosabb szabályokról, határidőkről már sokszor írtunk. Most összeszedtük a legfontosabb infókat a KIFIR-rendszeréről.

  • Eduline

Ahogy korábban már írtunk róla, a hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező diákok a felvételi ügyeket önállóan – az általános iskola közreműködése nélkül – is intézheti, ezért érdemes alaposan átolvasni a legfontosabb információkat.

A jelentkezéshez a szülőknek pedig a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program felületét kell majd használnia, tehát azoknak, akik egyénlieg fognak jelentkezni, jól kell ismernük ezt a rendszert is. 

De mi is az a KIFIR?

Az Oktatási Hivatal egységes beléptető felületet alakított ki KIFIR Középfokú felvételi információs rendszer néven - írja a hivtal.

Az egységes felület célja, hogy mind a szülők és jelentkezők egy helyen értesülhessenek a felvételi eljárást érintő aktuális hírekről teendőkről és határidőkről. Itt már most megtalálhatjátok a felvételi fontosabb dátumainak, szabályainak és feltételienke listáját.

Így alakítják ki a középiskolai tanulmányi területeket - itt a legfrissebb lista

Nyilvánosságra hozta a 2019/2020. tanévre vonatkozóan a középfokú iskolák tanulmányi területeinek meghatározási alapját az Oktatási Hivatal.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.