Letöltendőt kapott a tanévzáró alatt diákokat kifosztó férfi
Letöltendőt kapott és a közügyektől is eltiltották azt a férfit, aki tavaly júniusban több mint kétmillió forint értékben lopott diákoktól és szülőktől egy gimnázium tanévzárója alatt.
Eduline
Még tavaly beszámoltunk róla, hogy a XIII. kerületi Németh László Gimnáziumba besurrant a tanévzáró alatt egy férfi, és telefonokat, készpénzt, illetve bankkártyákat vitt el a tantermekből, amíg a gyerekek az ünnepségen voltak. A férfi az egyik bankkártyát később megpróbálta internetes vásárlásra használni, de nem tudott fizetni vele.
A rendőrség később egy felvételt is közzétett a feltételezett elkövetőről, végül XIII. kerületben a Béke utca és a Frangepán utca kereszteződésénél lévő villamosmegállóban sikerült őt elfogni. A férfi még azt is beismerte a kihallgatása során, hogy egy szombathelyi gimnáziumból, és egy újpesti intézményből is lopott.
Most a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy év tizenegy hónap letöltendő börtönre és két év közügyektől való eltiltásra ítélte a 46 éves férfit - írta meg a 24.hu. A bíróság pedig a letöltendő börtön mellett 230 ezer forintos vagyonelkobzást is alkalmazott vele szemben.
Hallgatók jönnek, hallgatók mennek, egy valaki azonban hosszú ideje biztos pont az ELTE BTK-n: Sutyi. A 20 éves cirmos otthonosan jár-kel a Trefort-kertben, jól ismeri az egyetem minden zugát, és az sem billenti ki a nyugalmából, ha falatozás közben veszik videóra.
A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.
Először ült egy asztalhoz lényegében minden érintett fél, hogy a Pázmány Campus és a Magyar Rádió lebontott épületeinek helyén maradt terület jövőjéről egyeztessenek. A campus eredeti formájában már biztosan nem épül meg, abban azonban egyetértés alakult ki, hogy a jelenlegi poros, sittes területet mielőbb rendezni kell.
Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.
Nem terhelnék tovább újabb órákkal a diákokat, az új fejlesztési területek inkább projektmunkákon vagy összevont tantárgyakon keresztül jelenhetnének meg a Nemzeti alaptantervben. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések már meg is kezdődtek.
Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.