Iskolaudvaron rongáló fiatalokat fogtak el a rendőrök

A két fiú egy tatabányai általános iskola udvarán elhelyezett fitnesz parkban rongált meg eszközöket. A tettüket beismerték.

  • Eduline

Rongálás miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság egy 14 és egy 17 éves fiú ellen. A fiúk ugyanis a gyanú szerint 2020. szeptember 17-én délután bementek egy tatabányai általános iskola udvarára, és megrongálták az ott található fitnesz parkban a még használaton kívüli eszközöket. A park még körbe volt kerítve, ők ennek ellenére leszedték a szalagokat és elkezdték használni az eszközöket, amelyek instabillá, balesetveszélyessé váltak - írja a police.hu.

A fiúk ezzel több mint 100 ezer forintos kárt okoztak. A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, és október 14-én gyanúsítottként ki is hallgattak őket. A két fiatal beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőröknek azonban jóval kevesebb a dolguk az iskolák körül, mint korábban, ugyanis idén szeptembertől iskolaőrök ügyelnek az intézményekben a rend fenntartására. Korábban beszámoltunk róla, hogy szeptember 1. és 30. között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra. Testi kényszert kétszer kellett alkalmazniuk, egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására nem volt szükség. Legtöbbször Nógrád (50) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (32) intézkedtek.

Arról is írtunk, hogy az iskolaőrök számos intézményben például a hiányzó portás feladatait látják el, de a koronavírus miatt elrendelt járványügyi szabályok betartását is ellenőrzik, illetve a kötelező iskolai lázmérésben is segédkezhetnek. Viszont arra is volt már példa, hogy a diákok az iskolaőrtől kértek segítséget miután az épület előtt egy idegen nő zaklatta őket. Ekkor az iskolaőr megpróbált beszélni az asszonnyal, aki előbb egy kalapácsot, majd egy vascsövet vett elő, amivel hadonászni kezdett. Végül az iskolaőr lefegyverezte a nőt, és átadta a XIV. kerületi rendőröknek. 

Elbocsátották a pécsi iskola takarítóját, miután megverte az egyik diákot

A napokban bejárta a netet az a felvétel, amelyen az egyik pécsi általános iskola takarítója az épület előtt üti, majd bele is rúg egy 16 éves diákba. Az eset után a takarítót elbocsátották.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.