Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Őszi érettségik, iskolabezárások, SZFE tüntetés és felnőttképzési törvény. Mutatjuk a nap híreit.
Fontos határidő
Ma még jelentkezhettek 2020-as októberi-novemberi érettségi vizsgákra. Ebben a vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgát is tehettek. Itt találjátok a részleteket.
Egyre több iskola zár be
Folytatódnak az iskolabezárások, egyre több az olyan intézmény, amit be kellett zárni a koronavírus miatt. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba is bejutott a koronavírus, a végzős évfolyam elkülönítve várja a hétfői és szerdai csoportos tesztelést Pannonhalmán. A múlt héten négy óvodában és hat iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni a járványügyi helyzet miatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Rendkívüli szünetet rendeltek el két iskolában is Tótkomlóson, öten fertőződtek meg koronavírussal, két iskola dolgozói is érintettek. Budaörsön is bezártak egy iskolát, Oroszlányban pedig egy óvodát. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskolában a hétfői rendkívüli szünet után szeptember 8-tól digitális oktatásra állnak át. Az oroszlányi Meseliget Óvodáról egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz zárva. Nem sokkal ezután Maruzsa Zoltán közölte, hogy újabb öt oktatási intézményben van rendkívüli szünet.
Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő azt mondta Facebook videójában,hogy az a cél, hogy a mindennapi életünket korlátozó intézkedéseket elkerüljük, és a gyermekek, szülők érdeke is, hogy az iskolák működése zavartalan legyen.
Itt spedig szavazhattok arról, hogy szerintetek mikortól dönthetnek az iskolák az átállásról?
Az SZFE ügy sem zárult le
Reagált az SZFE kuratóriuma az elhalasztott tanévkezdésre, szerintük őket nem értesítette erről senki. A tegnapi tüntetésen készült képeket itt nézhetitek meg. A tüntetés után az egyetem feltöltött egy fotót Facebook oldalára, melyen Salman Rushdie, híres szerző látható tenyerén SZFE felirattal. A brit író így fejezte ki szolidaritását.
Sorban állás az egyetemen
Többszáz méteres sor alakult ki hétfő reggel a Miskolci Egyetem előtt, mivel az épületbe csak lázmérés és kézfertőtlenítés után léphetnek be a hallgatók
Felnőttképzési törvény
Az új felnőttképzési törvény után sokan hagyják ott a pályát. Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület vezetője úgy foglalta össze az új Felnőttképzési törvény körül kialakult helyzetet hogy „adatbiztonsági botrány”.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).