Egy még májusban elvégzett kutatás eredményei szerint az iskolák jóval kisebb szerepet játszanak a vírus terjedésében.
A német kutatásban több, mint kétezer főt, diákokat és tanárokat vizsgáltak – olvasható a CNBC oldalán. Az eredmények szerint nagyon kevés antitestet találtak a vizsgáltak vérében, és ez arra enged következtetni, hogy az iskolák sokkal kisebb szerepet játszanak a koronavírus terjesztésében, mint ahogy korában gondolták.
A teszteket még májusban végezték el, és csupán 12 mintában találtak a koronavírusra utaló antitesteket. Készítettek teszteket három olyan iskolában is, ahol voltak koronavírusos esetek, és megvizsgáltak 24 olyan alanyt is, akiknek a háztartásában volt koronavírusos beteg. A 24 főből azonban csak egy alany esetében mutattak ki antitesteket a mintán.
Az eredmények alapján a kutatók azt gondolják, hogy túlbecsülték a vírus terjedését, az iskolák nem voltak valódi gócai a vírusnak, és vélhetően nem is lesznek, ha újra kinyitnak.
A járványtan is beépült a biológia-tananyagba, a diákok tanulnak majd a vírusterjedésről és megismerkedhetnek a legfrissebb evolúciós elméletekkel.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
|