Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Hány nap jut a vakációra más országokban? Megnéztük néhány környező országban mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet.
77 nap - ilyen hosszú a diákok nyári szünete idén, de minden évben több mint teljes két hónapról van szó. Ez azonban egyáltalán nincs így mindenhol, Angliában például csak 48 napos, de a német tartományokban is alig 45 napos egy nyári szünet.
A következő grafikán jól látszik, a rajta szereplő országok közül egyedül Horvátországban van olyan hosszú nyári szünidő, mint Magyarországon.
Eltérő tanévzárással és kezdéssel szervezi minden ország az oktatást, ezért is fordult elő a napokban, hogy sok országban újra be kellett zárni az iskolákat, hiszen még van, ahol tartott a tanév. Nemrég azt is megnéztük, mekkora eltéréssel kezdik majd meg a 2020/21-es tanévet az iskolák a különböző országokban, ugyanis van, ahol már bőven az augusztusba nyúlik az új tanév.
A magyar diákok tehát szerencsésebbek lennének a jóval hosszabb szünet miatt?
Mi kell ahhoz, hogy szeptembertől biztonságosan működhessenek az iskolák?
Angliában ugyan a szigorú szabályok mellett, de fontosnak tartják, hogy szeptembertől újra kinyissanak az iskolák a diákok felzárkóztatása és a családok élete miatt is.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.