Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Elkezdődött a második nap távoktatásban. A legtöbb helyen még gőzerővel igyekeznek kidolgozni a tanárok, hogyan építsék fel a következő hetek működését. Az Eduline olvasói a következőkről számoltak be az új rendszer kapcsán.
Tegnap felkerestünk néhány általános-, és középiskolát, vajon, milyen órákat fognak tartani online, milyen megoldást választottak. Most pedig az Eduline-olvasók tapasztalatairól számolunk be.
Néhány diák, szülő és tanár arról számolt be: náluk szerdán vagy csütörtökön kezdik a távoktatásra való átállást. Addig csupán tájékoztatást, infókat kapnak email formájában. De olyanról is hallani, ahol abszolút semmit nem tudni még, se információkat, se feladatokat nem kaptak a diákok az első nap után.
Email vagy KRÉTA
Vannak iskolák, ahol feladatok kiadásával kezdték az új rendszert, míg pontosan ki nem találják, hogyan működjenek. Egy általános iskola harmadik osztályos tanulói például emailben kaptak feladatokat, míg egy másik iskola emelt matekra készülő érettségiző diákjainak a KRÉTA biztosította a leckéket.
Ezenkívül van, ahol már eldőlt: a Google Classroom vagy az Edmodo lesz a közös fórum.
Nem mindenhol könnyű az átállás
Az osztályomban 10 gyerekből 8-nak nincs otthon számítógépe - számolt be egy tanár a távoktatás akadályairól. Egy másik is hasonlókról írt, ő hozzátette: ezek a diákok most jóvátehetetlenül le fognak maradni.
De a tanárok egy része - ha nem is körülmények miatt-, sincs jelen a digitális platformokon. "Tanárok közül van olyan kollégám (nem is egy - és nemcsak nyugdíj előtt álló), akinek se Facebook, se Instagram, se Messenger, email is csak a hivatalos dolgok miatt van" - őket is segíteni kell, írta egy másik tanár. De más Eduline-olvasó is arról számolt be: van, aki most csinált magának Facebookot.
A további fejleményekről is szívesen várunk tőleteket beszámolókat kommentben, vagy az [email protected] címre.
Sok helyen csak szerdától élesedhet a távoktatás - mit gondolnak a szülők?
Tegnap Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár kijelentette: a digitális munkarendre átállás nem tud egy hétvége alatt megvalósulni, ennek kialakításához szükség lesz pár napra. Mit gondolnak a kialakult helyzetről a szülők?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).