Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Közzétették az idei keresztféléves felvételi ponthatárait. Sztrájkbizottságot alakított a Pedagógusok Szakszervezete. Nyilvánosságra hozták az idei érettségi vizsgák jelentkezési lapját. Beszámoltunk arról, hogy még mindig sok kérdés maradt a szülőkben az iskolaérettségi vizsgálatokkal kapcsolatban. Összegyűjtöttük a tavalyi legnépszerűbb szakokat, írtunk a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb kutatási eredményeiről, és arról is, hogy négy év alatt több mint 30 százalékkal nőtt az informatikai képzéseken tanulók száma. Ezek voltak a hét legfontosabb hírei.
Kiderültek a keresztféléves felvételi ponthatárai
Csütörtök délután közzétették az idei keresztféléves felvételi ponthatárait. Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 4616-an nyertek felvételt a több mint hatezer jelentkezőből. Azt is megnéztük, hogy a tíz legnépszerűbb mesterszakokon hány pontot kellett elérni a sikeres felvételihez.
Közeleg a határidő, de még mindig sok a kérdés az iskolaérettségi vizsgálatok körül
Már csak néhány napjuk van felmentési kérelmet írni azoknak a családoknak, akik nem szeretnék iskolába küldeni a hatodik évet betöltött gyereküket, de sokan erről nem is tudnak. A szülőknek alig a fele kapott az óvodákban megfelelő tájékoztatást az eljárásról. Mindeközben a Szülői Hang arra kéri a szülőket, hogy töltsenek ki egy anonim kérdőívet, amikor az Oktatási Hivataltól megjön az értesítés az iskolaérettségi vizsgálat eredményéről.
Sztrájkbizottságot alakított a Pedagógusok Szakszervezete
Megalakította a Pedagógusok Sztrájkbizottságát a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Országos Vezetősége. A Sztrájkbizottság követeléseit itt találjátok.
Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal az idei érettségi vizsgák jelentkezési lapját
Elérhető a 2019/2020. tanév május-júniusi vizsgaidőszak érettségi vizsgáinak jelentkezési lapja. Jelentkezési szabályok, útmutató és határidő egy helyen.
Összegyűjtöttük a tavalyi legnépszerűbb szakokat
Kíváncsiak vagytok, melyik képzések voltak a legnépszerűbbek tavaly? Az elmúlt hetekben a top 5-ös lista képzéseinek részleteit dolgoztuk fel, ezeket nézhetitek meg most összegyűjtve.
A Diplomás Pályakövetési Rendszer több kutatás eredményeit is nyilvánosságra hozta
Januártól elérhető vált a Diplomás Pályakövetési Rendszer Frissdiplomás és Aktív hallgatói kutatása. A legfrissebb - 2018-as - adatok szerint az alapszakos hallgatók több mint fele, az osztatlan képzésben részt vevők 38 százaléka, a mesterszakosok körében pedig tízből hét diák vállal munkát valamilyen módon a tanulmányai mellett. Az eredményekről bővebben itt olvashattok. A nemrég nyilvánosságra hozott kutatásából az is kiderül, hogy az alapszakos hallgatók elsősorban a magas jövedelem, a szakmai, intellektuális fejlődés és a kötetlenebb életmód reményében vettek részt a felsőoktatásban. A részleteket itt találjátok.
Négy év alatt több mint 30 százalékkal nőtt az informatikai képzéseken tanulók száma
Továbbra is nagy a hiány, de 2016-hoz képest több mint 30 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik informatikai területen tanulnak. A kormány digitális élményközpontok elindítását is ösztönözi , hogy "az informatika világát minél érdekesebben és szemléletesebben lehessen bemutatni". Erről itt olvashattok részletesebben.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.