Pénz, fejlődés, életmód: kiderült, miért tanulnak tovább a diákok

2018-ban az alapszakos hallgatók elsősorban a magas jövedelem, a szakmai, intellektuális fejlődés és a kötetlenebb életmód reményében vettek részt a felsőoktatásban - derül ki a Diplomás Pályakövetési Rendszer nemrég nyilvánosságra hozott kutatásából.

  • Eduline

Ahogy beszámoltunk róla, januártól - interaktív formában - elérhető vált a Diplomás Pályakövetési Rendszer Frissdiplomás és Aktív hallgatói kutatása. Utóbbiban az egyetemisták, főiskolások tanulmányairól, motivációiról és munkavégzéséről találhattok információkat.

2018-ban összesen 11 754 aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező alapszakos hallgató töltötte ki a kérdőívet. Azzal kapcsolatban, hogy miért szeretnének diplomát szerezni, hat lehetőség közül kettőt jelölhettek meg.

Tízből hat hallgató (63, illetve 61 százalék) választotta a magas jövedelmet, illetve a szakmai, intellektuális fejlődést, majdnem 55 százaléknak pedig a kötetlenebb életmód is nagyon fontos volt. Vezetői pozícióra, karrierre tízből három válaszadó vágyott, a munkanélküliség elkerülését a diákok negyede, a külföldi munkavállalást pedig 13 százalékuk jelölte meg a diplomaszerzés indokaként.

Az alapszakos hallgatók motivációi 2018-ban
diplomantul.hu

Az osztatlan képzéseken tanulók esetében kicsit másképp néz ki a kép: 2018-ban 2575 ilyen diák töltötte ki a kérdőívet. A szakmai, intellektuális fejlődés és a kötetlenebb életmód vezet - ezeket a válaszadók 77, illetve 70 százaléka jelölte meg a felsőoktatásban való részvétel okaként. A magas jövedelmet 56 százalék választotta. A munkanélküliség elkerülését a diákok 28 százaléka, a vezetői pozíciót, karriert 20 százaléka, a külföldi munkavállalást 9 százaléka választotta a két legfontosabb indok egyikeként.

Az osztatlan szakos hallgatók motivációi 2018-ban
diplomantul.hu

A mesterszakosok számára - 2018-ban 2586-an töltötték ki a kérdőívet - a kötetlenebb életmód már kevésbé volt fontos: minden negyedik diák jelölte meg. A szakmai, intellektuális fejlődésre, illetve a magas jövedelemre itt is sokan "szavaztak": a hallgatók 65, illetve 60 százaléka. A vezetői pozíciót, karriert 31 százalék, a munkanélküliség elkerülését 16 százalék, a külföldi munkavállalást pedig 8 százalék választotta a diplomaszerzés indokaként.

A mesterszakos hallgatók motivációi 2018-ban
diplomantul.hu

Itt vannak az adatok: minden negyedik alapszakos hallgatónak állandó munkája van

A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2018-as, legfrissebb adatai szerint az alapszakos hallgatók több mint fele, az osztatlan képzésben részt vevők 38 százaléka, a mesterszakosok körében pedig tízből hét diák vállal munkát valamilyen módon a tanulmányai mellett - sokan állandó, határozatlan jelleggel.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.