Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
"Nekem 38 órám van. Személy szerint nagyon örülnék ha maximum 34 órám lenne. Sokan mások is vannak így ezzel, tudom" - írta egy olvasónk az átalakuló Nemzeti alaptanterv óraszámcsökkentésével kapcsolatban. Azonban nem csak ez változna szeptembertől.
Múlt héten újabb részletek derültek ki a 2020 őszétől bevezetendő Nemzeti alaptantervről. Többek között megtudtuk, hogy lesznek tantárgyak, amelyek teljesen eltűnnek, és lesznek, amik átalakulnak, illetve a diákok terhei is "csökkennek".
A tervek szerint bevezetik az informatika- és technikatananyag összeolvadásával létrejövő új tantárgyat, a technológia és tervezést, valamint újdonság az is, hogy hetente legfeljebb 34 órája lehet a diákoknak még a középiskola legfelső évfolyamán is.
Egy olvasónk a megjelent információk alapján azt írta: "az említett jelenlegi maximum óraszám (35) helyett nekem 38 órám van. Ami azt jelenti, hogy kedden és pénteken “hamarabb”, 14:15-kor végzek az iskolában. A többi napon 15:10-kor. A legtöbb napon 16:30 van, amikorra hazaérek".
"Sajnálatos dolog, hogy a nagy elvárások miatt se szabadidőm se kikapcsolódási lehetőségem" - teszi hozzá a tizenegyedikes diák. "A különórákról, nyelvvizsga-felkészülésről, jogosítványról már nem is beszélek.
Személy szerint nagyon örülnék, ha maximum 34 órám lenne. Sokan mások is vannak így ezzel, tudom."
Az új NAT-változat ugyanis már nem százalékokat, hanem pontos óraszámokat tüntet majd fel a tantárgyak mellett kétévenkénti bontásban. Ami pedig a diákok terheit illeti, óraszámcsökkentést is terveznek: a heti maximális óraszám a korábbi 35 helyett ezentúl csak 34 lehet középiskolában. A diákok többsége a tapasztalatok szerint azonban ennek a kevésnek is örülne. Persze nem csak ez változna szeptembertől, nagy változás lesz a magyar terén is. Erről itt olvashattok el mindent.
Ha ti is szívesen elmondanátok a véleményeteket nekünk az új Nemzeti alaptantervről, akkor ne habozzatok és küldjétek el az [email protected] e-mail címre vagy írjatok Facebookon.
Megszűnő tantárgyak, új költők, kevesebb óra - itt vannak a részletek az új NAT-ról
Lesznek olyan tárgyak, amik teljesen átalakulnak és korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg Wass Albert és Szabó Magda, a hamarosan megjelenő Nemzeti alaptantervben (NAT) - tudta meg a Magyar Nemzet.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.