Megszűnő tantárgyak, új költők, kevesebb óra - itt vannak a részletek az új NAT-ról

Lesznek olyan tárgyak, amik teljesen átalakulnak és korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg Wass Albert és Szabó Magda, a hamarosan megjelenő Nemzeti alaptantervben (NAT) – tudta meg a Magyar Nemzet.

  • Eduline

De Csukás István és Herczeg Ferenc, sőt még az angol krimiszerző, Aga­tha Christie is helyet kapott az új Nemzeti alaptantervben - teszi hozzá a lap.

Az oldal szerint biztosan bevezetik az informatika- és technikatananyag összeolvadásával létrejövő új tantárgyat, a technológia és tervezést, valamint újdonság az is, hogy hetente legfeljebb 34 órája lehet a diá­koknak még a középiskola legfelső évfolyamán is.

Lesz, ami eltűnik

A jelenlegi információik szerint az életvitel és gyakorlat nem lesz önálló terület többé. Jelenleg ide tartoznak az olyan témák, mint a háztartástan, a KRESZ, a pályaorientáció, a gazdasági ismeretek vagy a családi élet. Ezek a lap szerint nem tűntek el, csak más tárgyakba olvadtak és átrendeződtek a hangsúlyok.

Hasonló átalakulással eltűnt a mozgóképkultúra és médiaismeret is, ami korábban a középiskolában önálló tárgyként is létezett, mostantól minden órának része lehet.

Önálló területként jelenik meg a technológia, amin belül létrejön a technológia és tervezés nevű új tárgy. Ez lényegé­ben a jelenlegi technika, illetve informatika tárgyak "modernebb szemléletű, továbbfejlesztett összeolvadása" - írják. Az ember és természet a továbbiakban természettudomány és földrajz néven fut majd, valamint átalakul az ember és társadalom terület is.

"Csökkennek" a diákok terhei

Az új változat nem százalékokat, hanem pontos óraszámokat tüntet majd fel a tantárgyak mellett kétévenkénti bontásban. Ami pedig a diákok terheit illeti, valóban lesz óraszámcsökkentés: a heti maximális óraszám a korábbi 35 helyett ezentúl csak 34 lehet középiskolában.

Nagy változás lesz az magyar terén is: bár általános iskolában továbbra is kötelező Arany János Toldija és Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye, mellettük megjelenik a kínálatban Csukás István, Jókai Mórtól A nagy­enyedi két fűzfa című elbeszélés, Mikszáth Kálmántól pedig három művet is bevettek.

A korábbinál többször szerepel a tantervben Wass Albert és Szabó Magda, előkerülnek Reményik Sándor művei, de megjelenik ajánlottként az angol krimiíró, Agatha Christie is - írja az lap. Bekerült a tantervbe továbbá Kecskeméti Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Gyóni Géza, Széchenyi Zsigmond, valamint Kós Károly és Romhányi József munkássága is.

A középiskolai évfolyamokon továbbra is tananyag lesz Katona József Bánk bánja, Petőfitől A helység kalapácsa, Vörösmartytól pedig a Csongor és Tünde, Zrínyitől a Szigeti veszedelem. Bekerült azonban Jókaitól A huszti beteglátogatók, Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet című regénye, továbbá újdonság Herczeg Ferenctől a háromszor is irodalmi Nobel-díjra felterjesztett Az élet kapuja című regény - emelik ki.

A világirodalmi részben megmarad Homérosztól az Odüsszeia, Szophoklésztől az Antigoné, Moliére-től A fösvény, ezenkívül továbbra is tananyag lesz Villon költészete, Balzac Goriot apó, illetve Stendhal Vörös és fekete című regénye is.

Várhatóan a héten jelenik meg a Magyar Közlönyben az új Nemzeti alaptanterv (NAT) helyett a régi javított kiadása – tudta meg a HVG. A 2020 szeptemberétől induló módosításokon 2017-ben kezdtek el dolgozni Csépe Valéria vezetésével. Az elmúlt évek történéseiről itt olvashattok el mindent.

Még a héten megjelenhet az új Nemzeti alaptanterv

Várhatóan a héten jelenik meg a Magyar Közlönyben az új Nemzeti alaptanterv (NAT) helyett a régi javított kiadása - tudta meg a HVG.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.