Odesszai tűzeset: házi őrizetbe helyezték az iskola vezetőjét

Odessza illetékes kerületi bírósága házi őrizetbe helyezte annak a középiskolának az intézményvezetőjét, amelyben egy hete tört ki súlyos tűzeset, eddigi ismeretek szerint 12 ember halálát okozva - jelentette szerdán a Dumszkaja odesszai hírportál.

  • Eduline/MTI

Ljubov Kocserha igazgatónőnek elektronikus karperecet kell viselnie. A hatóságok egyelőre hivatali mulasztással gyanúsítják, amiért öt év börtönbüntetés is kiszabható rá. A szakértői vizsgálatok alapján azonban megvádolhatják még a tűzrendészeti szabályok megszegésével is, amiért akár nyolc év szabadságvesztést is kaphat.

Az odesszai gazdasági, jogi és vendéglátóipari szakközépiskolában múlt szerdán tört ki a tűz, amely gyorsan terjedt tovább, s végül mintegy négyezer négyzetmétert borított lángokba. Az iskola mellett a történelmi épület még 19 más intézménynek, szervezetnek is helyt adott, köztük Ukrajna tengerbiológiai kutatóintézetének.

Az eddigi adatok szerint a tűzben 12-en vesztették életüket - köztük legalább két 16 éves diák és egy tűzoltó, valamint a tengerbiológiai intézet igazgatója -, több mint 30-an sérültek meg, és 4 személyt még mindig eltűntként tartanak nyilván.

Korábbi sajtóhírek szerint nem volt fűtés az iskolában, ezért több helyiségben elektromos olajradiátorokat használtak. Szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a tűzriasztó nem jelzett, ami miatt az épületben lévők késve észlelték a tüzet, így sokan már nem tudták elhagyni az épületet.

Iskolai késelés: a nap 24 órájában figyelik a győri fiút a cellájában

Nyugodt és együttműködő a börtönben az a 17 éves diák, aki a múlt hét csütörtökön megkéselte a fizikatanárát egy győri középiskolában - írja a Blikk.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu