Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
2020. szeptember elsejétől radikálisan lecsökken és átalakul azoknak a szakmáknak száma, amelyet a középiskolai tanulók szerezhetnek meg. A képesítésekről tájékoztató füzet készült, amely online is elérhető.
Ahogy beszámoltunk róla, szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, amely átalakította a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől megszerezhető szakmák rendszerét. További változás, hogy a szakgimnáziumokat technikumnak fogják hívni, a szakközépiskolák új neve pedig szakképző iskola lesz.
A 174 alapszakmáról a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából tájékoztató füzetet készített, amelyet októberben juttatnak el többek között a szakképzési centrumokhoz és az általános iskolákba, a középiskolai jelentkezés előtt álló diákok így majd ebből tájékozódhatnak. A kiadvány ugyanakkor elérhető online is, az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) honlapján: ide kattintva olvashatjátok.
A tájékoztató füzetben ágazatonként szerepelnek a technikumban, illetve a szakképző iskolákban megszerezhető szakmák, az egyes szakképzettségek leírásában pedig a megszerezhető tudásról, a kompetenciaelvárásokról és a munkakörrel járó feladatokról lehet olvasni. Az IKK honlapján emellett a régi és az új ágazatok és szakmák közötti fordítókulcsot, illetve térképes és lista szerinti iskolakeresőt is találtok.
Cikksorozatban dolgoztuk fel, hogy mely szakmák tűnnek el, illetve alakulnak át a nyolc képzési területen: ezekről itt olvashattok. A szakképzés átalakításával kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.
Arról, hogy hogyan szerezhettek szakmát jövő szeptembertől érettségi után, itt olvashattok:
Átalakítják a szakképzést: mit és milyen formában tanulhattok jövő szeptembertől?
Szerezhettek-e szakmát ingyen, ha már van érettségitek, és hány éves lesz a képzés? Hol nézhettek utána a 2020 szeptemberétől érvényes szakmalistának? Olvasói kérdésre válaszolunk.
A HVG ismét elkészítette a legjobb 100 gimnázium listáját. A rangsorok mellett számos interjút, cikket találtok a középiskolai oktatásról, az iskolaválasztásról, a felvételi menetrendjéről is. A HVG középiskolai rangsorát rendeljétek meg itt.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.