Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Szerezhettek-e szakmát ingyen, ha már van érettségitek, és hány éves lesz a képzés? Hol nézhettek utána a 2020 szeptemberétől érvényes szakmalistának? Olvasói kérdésre válaszolunk.
Érdeklődni szeretnék, hogy jövő év (2020) szeptemberében az új OKJ-rendszer alapján a fogászati asszisztensi szakmát azok is tanulhatják állami támogatással, akik jövő júniusban sima gimnáziumban végeznek? És ha jól értelmezem két éves lenne ez a képzés?
Igen, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a szakképzés 2020 szeptemberében életbe lépő átalakítása után is ingyenes marad az első két szakképesítés megszerzése az iskolai rendszerű képzésben. Ez mindenkire vonatkozik, azokra is, akiknek érettségijük vagy felsőfokú végzettségük van.
Az új jegyzék szerint fogászati asszisztensnek az egészségügyi asszisztens szakképesítés szakmairányaként lehet majd tanulni, tehát ez utóbbira kell majd jelentkezni. A szakma érettségire épül, és két év alatt lehet majd elvégezni iskolai rendszerű, nappali vagy esti tagozatos képzésben.
Ahogy beszámoltunk róla, szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, amely radikálisan lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől megszerezhető szakmák számát. A legtöbbet pedig csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt - iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában nem. Ez igaz az összes érettségire épülő szakmára, így az egészségügyi asszisztensi képesítésre is.
Cikksorozatban dolgoztuk fel a szakmalista változását a különböző képzési területeken: a szakképzés átalakításával kapcsolatos összes cikkünket itt nézhetitek meg.
Felnőttképzők Szövetsége: még nem tudják, mi lesz a szerepük a szakképzés átalakítása után
Ha nem jelenik meg újabb szakmalista, csökkenni fog a felnőttképzésben indított tanfolyamok száma, az iskolai rendszerű képzésben pedig az esti tagozat jelentősége nőhet meg. Ugyanakkor még nagyon sok a kérdőjel - mondta a Felnőttképzők Szövetségének elnöke az Eduline-nak a szakképzési rendszer 2020 szeptemberében élesedő átalakításával kapcsolatban.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).