Működik a rendszer abban az iskolában, ahol 15 napot is igazolhatnak a szülők

Két éve működik így az intézmény és úgy tűnik, bevált a rendszer.

  • Eduline

Ahogy korábban mi is írtunk róla, a pomázi Sashegyi Sándor általános iskolában és gimánizumban 2017 őszén megváltoztatták az intézmény házirendjét, és bevezették, hogy három nap hiányzás helyett tizenötöt is igazolhat a szülő. Ugyanis erről saját körben dönthetnek.

Ahogy arról februárban beszámoltunk, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is arra kérte az iskolák és óvodák vezetőit, hogy tegyék lehetővé, hogy a szülők a jelenlegi 3 napnál jóval többet, akár 15 napot is igazolhassanak. Rögzítsék ezt az intézményük házirendjében, így növelve a szülői kompetenciát és kiváltva a felesleges orvosi vizsgálatok és az ott keletkező igazolások jó részét - írták akkor.

A pomázi iskola igazgatója most két tanév alapján összegezte a tapasztalatokat, és arra jutott, hogy jó döntés volt 2017-ben bizalmat szavazni a szülőknek - írja a 444.hu.

„Két egész tanév tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy minden ugyanolyan rendben működik, mint eddig. A szülők nem élnek vissza a lehetőséggel, teljes mértékben partnerek. Ez az új gyakorlat mindenkit tehermentesít: a szülőt, pedagógust valamint a gyermekorvost egyaránt”

- írja Nagy Koppány Lászlóné igazgató. A levelét egy hálás háziorvos osztotta meg. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.