Mi köze a szociális konzultációnak a közoktatáshoz?

"Hogy van, az már biztos. Azt hittük, hogy a közoktatási törvénnyel kapcsolatos "szorgos tevékenység" már nem járhat meglepetésekkel. Tologatták már előre-hátra a határidőket, és a számos hivatalos, félhivatalos és kiszivárogtatott változatban már minden és mindennek az ellenkezője is szerepelt. Az azonban újabb távlatokat nyitott, hogy Gloviczki államtitkár úr szerint a szociális konzultáció eredményét kellett megvárni, amíg megtudjuk a frankót" - olvasható a Népiskola blog legfrissebb bejegyzésében.

  • Eduline

Ugyanis az államtitkár helyettes szerint már hetek óta készen van a tervezet, és csak azért nem hozták nyilvánosságra, mert még nem zárult le a nagy nemzeti egyeztetés. Na jó, de melyik kérdés szolgált iránymutatással? A devizahitelek engedélyezése, az egyéni nyugdíjszámla vagy a munkahelyteremtés nem túl erős kiindulópont az oktatásban. 

De azért azt feltételezhetjük, hogy leginkább az utolsó kérdés eredményét várták izgatottan: "vannak, akik szerint az oktatási rendszert úgy kell átszervezni, hogy az állam közpénzből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni. Mások szerint az oktatást nem kell a valós gazdasági igényekhez igazítani". Mire számíthattak? Hogy esetleg azok kerülnek többségbe, akik szerint direkt munkanélkülieket kell képezni? A bejegyzés folytatását a Népiskola blogon olvashatod eleduline

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.